Lezuhant egy turistákat szállító hőlégballon Törökországban

Isztambul |

<p>Lezuhant egy turistákat szállító hőlégballon hétfőn Törökország középső részén. A balesetben egy ember életét vesztette, további huszonnégy pedig megsérült - közölték a helyi hatóságok.</p>

A hőlégballon reggel hat óra körül szállt fel a Kappadókia központjában fekvő Göreme városban. Mintegy 300 méteres magasságban összeütközött egy másik hőlégballonnal, aminek következtében kibillent az egyensúlyából és hirtelen süllyedni kezdett.

    Egy brazil turista halt meg a balesetben, egy ember súlyosan, a többiek pedig könnyebben sérültek meg. A többség csonttörésekkel került kórházba.     Az utóbbi években jelentősen fejlődött a hőlégballonos turizmus Törökországban, elsősorban Kappadókiában, ahol a különleges, természet alakította tájformák mellett történelmi és kulturális látványosságok várják az érdeklődőket. Itt találhatóak a híres föld alatti barlangvárosok, amelyek az első keresztények búvóhelyei voltak. Nagyon népszerű az UNESCO világörökségi listájára 1985-ben felkerült Göreme Nemzeti Park, a tündérkémények néven ismert, furcsa kőzetoszlopok, valamint a sziklatemplomok.      Nagyon sok turista kifejezetten azért keresi fel Kappadókiát, hogy hőlégballonról csodálhassa meg a világon egyedülálló, kivételes szépségű sziklás hegyvidéket. Az utóbbi tíz év alatt több mint hatszorosára növekedett a hőlégballonos repüléssel foglalkozó társaságok száma. Az összesen 140 hőlégballont üzemeltető vállalatok 1400 embert foglalkoztatnak.     Két hónappal ezelőtt az egyiptomi Luxorban történt hasonló, de sokkal súlyosabb kimenetelű baleset. Az a hőlégballon felrobbant és tűzgolyóként csapódott földbe, aminek következtében 19 ember, köztük egy magyar állampolgár vesztette életét. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?