Lezuhant egy kisrepülőgép Kanadában, egy korábbi miniszter is életét vesztette

Montreal |

<p>Lezuhant kedden egy kisrepülőgép a Kanada keleti partjainál fekvő Magdalen-szigeteken, a szerencsétlenségben heten meghaltak, köztük az 59 éves Jean Lapierre, az ország korábbi közlekedési minisztere - számolt be a helyi rendőrség.</p>

Martine Asselin, Québec tartomány rendőrségének egyik szóvivője azt mondta, a balesetben a repülőgép fedélzetén tartózkodó összes személy, vagyis a jármű pilótája, másodpilótája és öt utasa is életét vesztette.

A kanadai sajtó értesülései szerint Lapierre apja temetésére tartott feleségével, két fivérével és lánytestvérével.
    
A helyi média közlése alapján a szerencsétlenséget a köd és az erős szél okozhatta. A kis méretű, bérelt repülőgép leszálláshoz készülődött a Magdalen-szigeteki légikikötőben, amikor lezuhant.
    
A kanadai közlekedésbiztonsági testület közölte, kivizsgálja a balesetet, a rossz időjárási körülmények miatt azonban a vizsgálatot végző csoport legkorábban szerdán érkezhet a helyszínre.
    
A közlekedési tárcát 2004 júliusától 2006 februárjáig vezető Lapierre népszerű helyi televíziós műsorvezetőként dolgozott, miután távozott a szövetségi politika színpadáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?