Levelet írtak a tálibok Trumpnak

Kabul |

<p>Az afganisztáni kormányellenes tálib lázadók kedden nyílt levelet küldtek Donald Trump amerikai elnöknek, amelyben az amerikai csapatok kivonására szólították fel.</p>

Zabihullah Mudzsáhid tálib szóvivő azt írta: Trump felismerte elődei hibáit azzal, hogy kezdeményezte az afganisztáni stratégia felülvizsgálatát. A szóvivő úgy véli: az elnök nem engedheti, hogy a hadsereg határozza meg az afganisztáni politikát. Mudzsáhid szerint Trumpnak be kellene jelentenie a csapatkivonást, nem pedig növelnie az ázsiai országban állomásozó katonák létszámát, ahogy azt eredetileg tervezte.

A felkelők szerint a "héják" megpróbálják majd meggyőzni Trumpot a háború meghosszabbításáról, ami azonban csak további amerikai veszteségekhez vezet. A tálibok azzal fenyegetőztek, hogy a "megszállás" folytatása esetén az Egyesült Államok ellenségeihez fordulnak segítségért. A levél Iránt és Oroszországot említette a lázadók támogatójaként.

Az 1600 szavas üzenetben a tálibok hangsúlyozták: a csapatkivonásnak köszönhetően "véget érhetne egy örökölt háború".

James Mattis amerikai védelmi miniszter hétfő este azt mondta, hamarosan véglegesíthetik és bejelenthetik az új afganisztáni katonai stratégiát. Ennek valószínűleg része lesz a csapatbővítés, amelynek szükségességéről Mattisnak a NATO-partnereket is sikerült meggyőznie. Ha a védelmi minisztérium első tervei nem változtak, akkor több ezer katona érkezhet új erőként Afganisztánba, ahol az utóbbi időben a táliboknak jelentős területeket sikerült megszerezniük. Jelenleg mintegy 8400 amerikai katona állomásozik az országban, miközben 2010-ben és 2011-ben még 100 ezer körül mozgott a létszámuk.

Ugyanakkor az elmúlt hetekben Trump újra fontolgatni kezdte az eredeti terv megváltoztatását. Felmerült a teljes csapatkivonás lehetősége, és az is, hogy biztonsági cégekkel és zsoldosokkal helyettesítik az amerikai katonákat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?