Lengyelek és szlovének tömik a brit lyukakat

London. A kelet-európai vendégmunkások érezhető, pozitív lökést adnak a brit gazdaságnak. Az új munkaerő segítségével az inflációt ellenőrzés alatt tudta tartani a kormány, megnövelte az adókból származó bevételét – áll az Ernst&Young tanulmányában.

London. A kelet-európai vendégmunkások érezhető, pozitív lökést adnak a brit gazdaságnak. Az új munkaerő segítségével az inflációt ellenőrzés alatt tudta tartani a kormány, megnövelte az adókból származó bevételét – áll az Ernst&Young tanulmányában. Nagy-Britannia nem korlátozta az új tagállamok munkaerő bevándorlását és munkavállalását. Ennek eredménye, hogy a jelentés szerint a lengyel és a szlovén munkások segítségével „több iparági lyukat sikerült betömni”.

Az Ernst&Young a pénzügyminisztérium adatai alapján végzett számításokat, és ezek azt bizonyítják, hogy a külföldi munkaerő foglalkoztatásának hatására fél százalékkal csökkent az infláció a briteknél. A jelentés szerint az új migrációs hullám most tetőzik, eddig 300 ezer ember érkezett a mezőgazdaságba és az egészségügybe.

Az új tagországokból kiáramló munkaerő rendkívül jó hatással van a brit gazdaságra. A brit munkaerő megfiatalodott, sokkal rugalmasabbá vált, ezáltal a kormányra nehezedő nyugdíjteher is csökkent, az irányadó kamatok pedig alacsonyak maradtak. Számítások szerint a brit GDP növekedése jövőre 2,6 százalékos lesz, 2008-ra pedig 3 százalékot prognosztizálnak még akkor is, ha marad a jelenlegi 4,5 százalékos alapkamat.

Bolgár és román bevándorlók

Csaknem 60 ezer bolgár és román munkavállaló érkezik Nagy-Britanniába a két ország jövőre tervezett EU-csatlakozása után az egyik vezető londoni társadalmi-gazdasági kutatóintézet tegnap közölt előrejelzése szerint. Az Insti-tute for Public Policy Research (IPPR) 38 oldalas átfogó prognózisa azzal számol, hogy a Románia és Bulgária belépése utáni egy évben 41 ezer román és 15 ezer bolgár érkezik a brit munkapiacra. Londoni értesülések szerint mindazonáltal kérdéses, hogy a tagjelöltek közül Bulgária egyáltalán bejut-e a tervezett időben az EU-ba. A The Sunday Telegraph értesülése szerint ugyanis az a két magas rangú szak-értő, akiket a bolgár rendőrségi és igazságszolgáltatási rendszer felmérésére kért fel az uniós bizottság, arra a következtetésre jutott, hogy a súlyos mértékű korrupció és szervezett bűnözés miatt az ország jövőre esedékes EU-csatlakozását el kellene halasztani.

Független londoni elemző házak hivatalosan azonban még bíznak a kijelölt időben történő bolgár EU-csatlakozásban. A Moo-dy’s Investors Service nemzetközi hitelminősítő éppen a múlt hónapban emelte befektetői szintre a szuverén bolgár adóskockázatra érvényes osztályzatait, indoklásában nem zárva ki, hogy Bulgária akár három éven belül az euróövezetnek is tagja lehet. (mti, ng)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?