Lengyel kormányfő Berlinben: Európa sorsa is eldől Ukrajnában

Mateusz Morawiecki

Nemcsak Ukrajna, hanem egész Európa sorsa is eldől Oroszország Ukrajna elleni háborújában, ezért a német kormánynak minden lehetséges módon, így páncélozott szállító harcjárművekkel is támogatnia kell a szabadságért küzdő országot – jelentette ki a lengyel kormányfő hétfőn Berlinben.

Mateusz Morawiecki az egyik legtekintélyesebb német politikus, Wolfgang Schäuble parlamenti képviselői munkássága kezdetének 50. évfordulójára rendezett ünnepség fő szónokaként elvetett a hidegháború vége óta folytatott európai Oroszország-politika alapvetését, a közeledést, valamint a demokratikus és piacgazdasági irányú változások ösztönzését a kereskedelmi kapcsolatok erősítése révén.

Mint mondta, „az ördöggel cimborál”, aki megállapodásokat köt Oroszországgal. Sokan illúziókat kergettek az utóbbi három évtizedben, Lengyelország viszont évszázadokat töltött „az orosz imperializmus árnyékában”, így világosan látja, hogy Ukrajna, a balti államok és Lengyelország függetlensége nem egyeztethető össze az orosz birodalmi érdekekkel – fejtette ki a Jog és Igazságosság (PiS) lengyel konzervatív párt politikusa a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) rendezvényén.

Hangsúlyozta, hogy Ukrajnát „az európai túlélés” érdekében is támogatni kell, hiszen Ukrajna az orosz támadás elleni védekezéssel „a szabadságért és a jövőnkért” is küzd. Ezért a német kormánynak minden „létfontosságú” fegyverrel segítenie kell az ukrán haderőt, így „nem maradhatnak a raktárakban” a páncélozott szállító harcjárművek sem – idézte Mateusz Morawiecki beszédét az ARD országos közszolgálati televízió.

A lengyel kormány a napokban jelezte, hogy egy harckocsizászlóalj – egy 14 járműből álló egység – erejéig Leopard-2 típusú német harcjárművekkel is támogatná Ukrajnát, ha más országok is csatlakoznak a kezdeményezéshez.

Lengyelország után Finnország és Spanyolország is jelezte, hogy hajlandó átadni Leopardokat Ukrajnának.

A Lepodard-2 a világ legerősebb páncélozott szállító harcjárművének számít. A német sajtóban idézett szakértői vélemények szerint ilyen járművek megjelenése nagy számban jelentősen befolyásolhatja a háború menetét.

A német kormánynak döntő szerepe van abban, hogy Ukrajna megkapja-e a támogatást, akkor is, ha a német hadsereg (Bundeswehr) egyetlen ilyen járművet sem ad át Ukrajnának, és a gyártó – a Krauss-Maffei Wegmann és a Rheinmetall konzorciuma – sem szállít, mert a hadiipari exportról szóló jogszabályok szerint ezeket a járműveket csak a kormány engedélyével lehet külföldre értékesíteni, és ahhoz is meg kell szerezni Berlin hozzájárulását, ha a vásárló átadna Leopardokat más országnak.

A hadiipari exportot felügyelő gazdasági tárca vezetője, Robert Habeck a lengyel kezdeményezéssel kapcsolatban egy pénteki tájékoztatón azt mondta, hogy „Németország nem állhat az Ukrajna támogatásáról döntő országok útjába, függetlenül attól, hogy Németország milyen döntést hoz”. Olaf Scholz kancellár egyelőre nem nyilatkozott a kérdésről.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?