Lemondott Putyin nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős különmegbízottja

Vlagyimir Putyin

Lemondott szerdán Anatolij Csubajsz, Vlagyimir Putyin orosz elnök nemzetközi szervezetekkel fenntartott kapcsolatokért felelős különmegbízottja.

Ezt a moszkvai vezetés egyik liberális személyiségének tartott 66 éves politikus szóvivője is megerősítette szerdán.

Az RBK orosz gazdasági napilap úgy tudja, Csubajsz feleségével együtt elhagyja Oroszországot és Törökországba utazik.

Névtelenséget kérő források szerint Csubajsz lemondása Oroszország Ukrajna ellen indított hadműveletével állhat összefüggésben.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint Csubajsz önszántából mondott le. Mindemellett Csubajsz magánügyének nevezte, hogy ha tartósan el kívánja hagyni az országot.

Hírügynökségek felidézték, hogy Csubajsz a legmagasabb rangú orosz tisztségviselő, aki benyújtotta lemondását a február 24-én indult ukrajnai hadművelet nyomán. A politikus szóvivője egyelőre nem tett további nyilatkozatot, a Reuters hírügynökség megkeresésekor pedig a politikus letette a telefont.

Csubajsz 2020 decemberében került a különmegbízotti posztra. Az 1990-es években a néhai Borisz Jelcin elnök alatt szolgált miniszterelnök-helyettesként, illetve az államfői kabinet vezetőjeként a gazdaság privatizációjában játszott döntő szerepet. Később egy liberális ellenzéki párt elnöke volt és a Rusznano állami technológiai céget vezette.

Bírálói szemére vetették, hogy a privatizáció során szemet hunyt afölött, hogy egyes vállalkozók nagy vagyonokat szereztek, miközben oroszok milliói szegénységgel küszködtek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?