Lemondott az Andrej Babiš vezette cseh kormány

Babiš
Prága |

Lemondott szerdán az Andrej Babiš vezette cseh kisebbségi kormány, amely egy nappal korábban nem kapott bizalmat a parlamentben.

Babiš a kormány ülése utáni sajtótájékoztatón közölte: személyes találkozót kért Milos Zeman államfőtől, hogy hivatalosan átadja neki a kabinet lemondólevelét. 

Várható, hogy Zeman a kormány lemondását elfogadja, és az új kormány megalakulásáig ügyvezetői teendőkkel bízza meg. Az elnök már korábban bejelentette, hogy a második kormányalakítási kísérlettel szintén Andrej Babist bízza meg. Most azonban már azzal a feltétellel, hogy csak azután nevezi ki kormányfőnek, miután bebiztosítja az új kabinet támogatását a parlamenti alsóházban.

Helyi megfigyelők úgy tudják, hogy már szerda délután megkezdődhetnek a tárgyalások az új kormányról. Nem hivatalos értesülések szerint az októberi választáson győztes ANO mozgalom vezetői a Cseh Szociáldemokrata Párttal (ČSSD) ülnek tárgyalóasztalhoz. A szociáldemokraták az utóbbi napokban jelezték, hogy készek tárgyalni az új kormányban való részvételükről. "Tárgyalni fogunk. A sajtóban azt láttam, hogy a ČSSD hajlandó velünk tárgyalni" - jelentette ki Babis kérdésre válaszolva. Megjegyezte: az első találkozón az ANO képviselői meghallgatják a szociáldemokraták feltételeit, amelyek teljesítése alapján készek lennének koalícióra lépni. 

Az ANO és a ČSSD koalíciójának összesen 93 képviselője (78 ANO, 15 ČSSD) lenne a 200 tagú parlamenti alsóházban, ami további partner megszerzését teszi szükségessé. A prágai sajtó szerint Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM), amely 15 képviselővel rendelkezik a parlamentben, hajlandó lenne kívülről támogatni egy ilyen kormányt, ami már elegendő lenne a parlamenti bizalom megszerzéséhez.

A prágai sajtó más kormánykoalíciós változatokat is elképzelhetőnek tart.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?