Le kell mondania a Babiš-kormánynak

Andrej Babiš
Prága |

Nem kapott kedden bizalmat a cseh parlamenti alsóházban Andrej Babiš kisebbségi kormánya.

A bizalmi szavazás eredménye várható volt, mert a kormányzó ANO mozgalmon kívül a további nyolc parlamenti párt már korábban bejelentette, hogy nem fogja támogatni a kabinetet.

A 200 tagú testületben a szavazáson résztvevő 195 képviselő közül 78-an támogatták a kormány programnyilatkozatát, míg 117-en ellene szavaztak. A szavazás eredménye azt jelenti, hogy a kabinetnek le kell mondania.

Andrej Babiš kormányfő már a múlt héten közölte: amennyiben a kabinet nem kap bizalmat szerdán, január 17-én benyújtja lemondását.

A tavaly októberi képviselőházi választást az ANO mozgalom nyerte, és 78 mandátumot szerzett a parlamenti alsóházban. A kormányalakítási tárgyalások folyamán egyetlen párt sem akart kormánykoalícióra lépni vele, ezért Andrej Babiš, a mozgalom elnöke decemberben kisebbségi kormányt alakított. Az elutasítás legfőbb oka, hogy Andrej Babiš ellen büntetőjogi eljárást folytat a cseh rendőrség az uniós támogatásokkal való visszaélés gyanúja miatt. Babiš kedden reggel közölte: saját maga fogja kérni az alsóházat, hogy szavazza meg képviselői mentelmi jogának felfüggesztését.   

Miloš Zeman köztársasági elnök már a múlt héten bejelentette, hogy a második kormányalakítási kísérlettel is Andrej Babišt fogja megbízni. Ezúttal azonban kormányfővé csak azután nevezi ki, hogy Babiš bebiztosítja kormánya számára a parlamenti alsóház többségének támogatását.

A hatályos szabályok szerint Csehországban három kormányalakítási kísérletre van lehetőség, az első kettőre az államfő, a harmadikra pedig a képviselőház elnöke ad megbízatást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?