Legálisan hozzáférhetők a marihuána-alapú gyógyszerek Csehországban

Prága |

<p>Törvényesen is hozzáférhetővé váltak hétfőtől a marihuána-alapú gyógyszerek Csehországban. A vadkender felhasználását egészségügyi felhasználásra januárban engedélyezte a parlament.</p>

 

A Mladá fronta Dnes című napilap korábban azt írta, hogy egy adagnyi "kender" ára 1200 korona (mintegy 13 500 forint) körül lesz.     Az eredeti elképzelésektől eltérően a marihuána-alapú gyógyszerek árát a betegbiztosító pénztárak egyelőre nem fogják téríteni. Az egészségbiztosítók álláspontja szerint a marihuána nem tekinthető gyógyszernek. Számos civil szervezet és a minisztérium is azonban más véleményen vannak, s tárgyalásokat kezdeményeztek a biztosítókkal.     A marihuána-alapú gyógyszereket cseh szakértők szerint egyebek között reuma, HIV-fertőzés, epilepszia, Parkinson-kór és több más betegség gyógyításánál fogják alkalmazni.     A gyógyszerekhez elektronikus vény birtokában lehet majd hozzájutni, a vényt csak szakorvos írhatja fel. A nyilvántartásból kiderül, melyik orvos írta fel a gyógyszert, melyik beteg mikor és mennyi gyógyszert kapott. A kérdéses gyógyszerek 18 éven aluli személyeknek nem lesznek kiadhatók.      A marihuána-alapú gyógyszerek engedélyezett gyártásának és felhasználásának szabályait szakértői bizottság készítette elő, amelynek a munkájában orvosok, gyógyszerészek, kábítószerrel foglalkozó szakértők, rendőrségi szakértők, valamint az érintett minisztériumok és parlamenti képviselők, szenátorok vettek részt. A megoldás érdekében számos törvényt kellett módosítani.     A gyógyszerek előállításához szükséges vadkendert állami engedély alapján termeszthetik majd a kiválasztott termelők, s maga a gyógyszer kizárólag orvosi vényre lesz kapható. A gyógyszereket és a felhasználókat egyaránt regisztrálni fogják. "Ez nem jelenti a marihuána legalizálását" - mondta újságíróknak a közelmúltban Pavel Bém polgári demokrata (ODS) képviselő, a törvénymódosítás egyik előterjesztője. A javaslatot az összes parlamenti párt támogatta.      A vadkender termesztésére, illetve behozatalára szóló engedélyeket az állami gyógyszerintézet adja ki. "Azzal számolunk, hogy legfeljebb tíz licencet adunk ki" - közölte Jindrich Voboril nemzeti drogellenes koordinátor. A vadkender házilagos termesztését ezután sem engedélyezik. A szakbizottság részletesen rögzítette azokat a feltételeket is, amelyeket a termesztőknek teljesíteniük kell. Mindez szigorú állami felügyelet alatt fog zajlani.      Miután Csehországban még senki sem gyárt ilyen gyógyszereket, először külföldről behozott marihuána-alapú orvosságok kerülnek a gyógyszertárakba. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?