<p>Az orosz külügyminiszter szerint nincs bizonyíték orosz csapatok ukrajnai behatolására és jelenlétére, és a vádakat a délkelet-ukrajnai felkelők sikeres előrenyomulása váltotta ki.</p>
Lavrov: nincs bizonyíték orosz csapatok ukrajnai jelenlétére
Szergej Lavrov a Mohamad Dzsavad Zarif iráni külügyminiszterrel tartott moszkvai tárgyalásait követő pénteki tájékoztatóján feltett kérdésre válaszolt. Az orosz csapatok behatolásáról szóló kijevi vádat kommentálva azt mondta, hogy "senki sem beszélt tényekről, és nem mutattak be Moszkva elleni bizonyítékokat sem a behatolásról, sem másról".
Lavrov nyugodt hangon kijelentette, hogy nem először hangzanak el ilyen vádak Moszkvával szemben. Az orosz külügyminiszter szerint az orosz haditechnika és katonák jelenlétét állítólag bizonyító műholdas felvételekről kiderült, hogy számítógépes játékok voltak.
Az orosz külügyminiszter azzal vádolta az Egyesült Államokat és az európai országokat, hogy rájuk jellemző a tények elhallgatása. Azt is a Nyugat szemére vetette, hogy nem ismeri el a nemzeti párbeszéd fontosságát és "azt követeli a (kijevi)rezsimtől, hogy erővel nyomja el az ellenzéket".
Szergej Lavrov az Interfax orosz hírügynökség kérdésére azt is közölte, hogy az orosz csapatok ukrajnai behatolásával kapcsolatos "koholmányok" és vádak a felkelők sikereivel függhetnek össze. Hozzátette: "amennyiben Kijev és szponzorai nem akarják teljesíteni a feltétel nélküli békekötéssel kapcsolatban tett kötelezettségvállalásukat, akkor egyetlen mód maradt arra, hogy megmentsék a békés lakosokat és csökkentsék az áldozatok számát, az, hogy erővel kell eltávolítani a fegyvereseket onnan, ahonnan lőnek".
Lavrov hangsúlyozta, Oroszország "folytatja következetes politikáját annak érdekében, hogy megszűnjön a vérontás Délkelet-Ukrajnában". Bejelentette, hogy az EBESZ, Ukrajna és Oroszország képviselőiből álló kontaktcsoport hamarosan egyeztet az újabb orosz segélyszállítmány biztonságos eljuttatásáról Ukrajna délkeleti régióiba. Moszkvában hétfőn jelentették be, hogy még a héten újabb humanitárius konvojt akarnak elindítani.
Az orosz külügyminiszter az iráni kollégájával folytatott tárgyalásáról elmondta: Moszkvában remélik, hogy a hatok és Irán tárgyalásai lehetővé teszik, hogy "tiszteletben tartsák Irán jogát az atomenergia békés felhasználására". Arra szólította fel a folyamatban részt vevő államokat, hogy ne támasszanak megalapozatlan követeléseket Teheránnal szemben.
A hatok - az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai és Németország -, illetve Teherán az iráni atomprogramról szóló végleges megegyezést próbálják tető alá hozni a novemberre kitűzött határidő lejárta előtt.
Szergej Lavrov arról is beszámolt, hogy Oroszországnak és Iránnak közös tervei vannak az afganisztáni helyzet megszilárdítására. "Segítséget nyújtani az afgánoknak a terror és a kábítószerüzlettel kapcsolatos veszélyek megszüntetésében" - mondta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.