Lavrov Ashtonnak: ragaszkodnak a kijevi megállapodás végrehajtásához

Moszkva |

<p>Moszkva ragaszkodik az ukrajnai válság rendezéséről február 21-én Kijevben aláírt megállapodás végrehajtásához.</p>

Moszkva ragaszkodik az ukrajnai válság rendezéséről február 21-én Kijevben aláírt megállapodás végrehajtásához - derül ki az orosz külügyi tárca szerdai közleményéből, amelyet Szergej Lavrov külügyminiszternek és Catherine Ashtonnak, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselőjének előző napi, madridi megbeszéléséről adtak ki.

    Moszkvában úgy tartják, hogy Vlagyimir Putyin államfő keddi sajtótájékoztatóján kimerítő magyarázatot adott a válsággal kapcsolatos orosz álláspontra.

    A külügyi közlés szerint Szergej Lavrov azt hangoztatta a spanyol fővárosban, hogy "az ukrán helyzet tartós normalizálásában a válság rendezéséről február 21-én Kijevben aláírt megállapodás alapelveire kell támaszkodni, beleértve egy olyan alkotmányos reform megvalósítását, amely teljes mértékben figyelembe venné kivétel nélkül minden ukrajnai régió érdekeit". Lavrov arra is rámutatott, hogy az egyezmény tartalmazza "egy nemzeti egységkormány létrehozását, valamint a törvénytelen csoportok lefegyverzését és eltávolítását az ukrajnai városok utcáiról".

    Vlagyimir Putyin orosz elnök keddi sajtótájékoztatóján szintén annak a megállapodásnak a betartására szólított fel, amelyet Viktor Janukovics elnök és az ukrajnai ellenzék vezetői írtak alá február 21-én. Putyin megerősítette a Kremlnek azt az álláspontját, hogy Ukrajnában államcsíny, fegyveres hatalomátvétel történt, és továbbra is a február 22-én leváltott Janukovicsot tartja Ukrajna törvényes elnökének. Az orosz államfő ugyanakkor megjegyezte, hogy az országából elmenekült Janukovicsnak nincs politikai jövője.

    Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője hasznosnak minősítette a keddi eszmecserét a madridi látogatáson tartózkodó Szergej Lavrovval. Találkozójukat az elmúlt napok ukrajnai fejleményei miatt szervezték meg.

      Lavrovot kedden fogadta Mariano Rajoy spanyol kormányfő, aki a beszámolók szerint kiállt Ukrajna területi egysége és a kelet-európai térség stabilitása mellett, és erre kérte Oroszországot is. Az orosz diplomácia vezetője szerdán José García-Margallo spanyol külügyminiszterrel tárgyal, mielőtt a párizsi Líbia-konferenciára utazik, ahol a tervek szerint John Kerry amerikai külügyminiszterrel külön megbeszélést folytat majd Ukrajnáról.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?