Budapest.
Kupa borozni hív
Budapest. Miután csütörtökön az MSZP kampányszóvivője bejelentette, hogy a szocialisták nem vesznek részt sem a miniszterjelöltek, sem a miniszterelnök-jelöltek vitájában, Kupa Mihály, a Centrum párt elnöke tegnap április 4-re nyilvános beszélgetésre és egy pohár tokaji borra hívta Orbán Viktor miniszterelnököt és Medgyessy Pétert, az MSZP kormányfőjelöltjét. „Nem vitát szeretnénk Orbán Viktor és Medgyessy Péter között, hiszen az ügy, az ország sorsa közös, bár nyilván elkerülhetetlenek a véleménykülönbségek. Az emberek pedig éppen erre várnak, komoly politikusok higgadt eszmecseréjére az ország ügyeiről, hétköznapi életükről, a problémák megoldásáról” – közölte Kupa Mihály. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy „a választás nemes küzdelme egy olyan cirkusszá vált, ahol a produkció még el sem kezdődött, de a nézők nagy része már unja az egészet. Szerinte az ország jövőjére mindenki kíváncsi, ezért a miniszterelnök, illetve a szocialista miniszterelnök-jelölt véleménye az emberek életéről, jövőjéről nem pártügy, hanem közügy.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.