Kumin: Sólyom útját a megfelelő módon és időben készítették elő

Budapest |

<p>Sólyom László köztársasági elnök pénteki révkomáromi látogatását ugyanúgy, ahogy az államfő bármilyen más külföldi látogatását, a megfelelő időben és módon elő készítették elő - mondta Kumin Ferenc, a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője szerdán az MTI-nek.</p>

Sólyom László köztársasági elnök pénteki révkomáromi látogatását ugyanúgy, ahogy az államfő bármilyen más külföldi látogatását, a megfelelő időben és módon elő készítették elő - mondta Kumin Ferenc, a magyar Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főosztályvezetője szerdán az MTI-nek.

A főosztályvezető hozzátette: a konkrét esetben ez azt jelenti, hogy a külügyminisztériumok és az elnöki hivatalok illetékesei egymás között időben felvették a kapcsolatot, és jelezték Sólyom László szlovákiai látogatását.
    Mindemellett az államfő a Budapestre akkreditált új szlovák nagykövettel személyesen is találkozott, és közölte, hogy tervezi ezt a révkomáromi utazást - tette hozzá.
    Kumin Ferenc kiemelte: semmilyen olyan hivatalos értesítést, üzenetet nem kapott az elnöki hivatal, amelyben a szlovák fél a kifogását jelezte volna az úttal kapcsolatban.
    Mint mondta, Sólyom László útját most is egy előkészítő delegáció készítette elő, a rendezvény helyszínén pedig jelen voltak a szlovák külügyminisztérium képviselői is, és akkor nem támasztottak tartalmi kifogást azért, hogy az államfő Révkomáromba látogat.
    Az első hírek, amik kifogásokat fogalmaztak meg, azok a szerdai napon jelentek meg - mondta a főosztályvezető.
    A Szlovák Köztársaság elleni tudatos provokációnak minősítette a magyar államfő tervezett révkomáromi látogatását szerdán a három legfőbb szlovák közjogi méltóság. Ivan Gasparovic államfő, Robert Fico kormányfő és Ivan Paska házelnök szerdán délután kiadott közös nyilatkozatukban leszögezték: nem vállalnak felelősséget a látogatás következményeiért, beleértve a szlovák-magyar viszony rosszabbodását is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?