Közlekedési balesetben meghalt egy NAÜ-ellenőr Iránban

Teherán |

<p>Autóbalesetben meghalt a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik ellenőre, egy másik pedig megsérült Irán középső részén – közölte a helyi média kedden.</p>

A felügyelők a Teherántól 186 kilométerre nyugatra található, épülőfélben lévő hondabi nehézvizes kutatóreaktor közelében tartózkodtak, amikor járművük letért az útról, majd felborult.

A dél-koreai Ok Seok Seo életét már nem tudták megmenteni.

Az ISNA és a Fars hírügynökségek szerint a második ellenőr szlovák állampolgárságú, és jelenleg kórházban ápolják, ahogy az autó iráni sofőrjét, valamint egy szlovén állampolgárságú NAÜ-tisztségviselőt is.

A Nyugat azzal vádolja az iszlám köztársaságot, hogy békésnek mondott atomprogramja valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére irányul. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa több szankciót léptetett életbe Iránnal szemben, de Teherán ennek ellenére nem hajlandó felhagyni az urándúsítással. Irán legközelebb alig egy hét múlva ül újra asztalhoz a NAÜ képviselőivel Bécsben, hogy atomdossziéjáról tárgyaljon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?