Kötelezettségszegési eljárás indul Magyarország ellen

Brüsszel |

<p>Kötelezettségszegési eljárást indított csütörtökön az Európai Bizottság (EB) Magyarország ellen a külföldről támogatott civil szervezetekre vonatkozó törvény miatt.</p>

Christian Wigand szóvivő a bizottság szokásos napi sajtótájékoztatóján közölte: úgynevezett hivatalos felszólító levelet küldtek Magyarországnak, és ezzel megindult az eljárás a civil szervezetekre vonatkozó, nemrég elfogadott jogszabály ügyében, amelyet több szempontból is aggályosnak találtak.

Az EB értékelése szerint a jogszabály indokolatlan "beavatkozást" jelent az uniós alapjogi chartában garantált jogokba, különösen az egyesülési szabadság terén, illetve a magánélet és a személyes adatok védelmét illetően is aggályokat vet fel.

Emellett a testület úgy véli, hogy a törvény "indokolatlanul és aránytalanul" korlátozza a tőke szabad mozgását, azáltal, hogy Brüsszel szerint az új nyilvántartásba vételi, bejelentési és nyilvánosságra hozatali követelmények diszkriminatívak, és komoly adminisztratív terhet jelentenek az érintett szervezetek számára.

Mint írták, a törvény akadályozhatja a civil szervezeteket az adománygyűjtésben, korlátozva a tevékenységüket. Az intézkedéseknek elrettentő hatásuk lehet, és megnehezítik az érintett szervezetek finanszírozását.

"A civil társadalom demokratikus társadalmaink fontos pillére, ezért nem szabad indokolatlanul korlátozni a tevékenységét. Gondosan tanulmányoztuk a törvényt, és arra jutottunk, hogy nem felel meg az uniós jognak. Elvárjuk, hogy a magyar kormány mielőbb kezdjen párbeszédet a kérdés megoldása érdekében" - emelte ki közleményében Frans Timmermans, a bizottság első alelnöke.

A bizottság azt is kifogásolja, hogy a törvény értelmében a civil szervezeteknek az adományozók személyét és a pontos összeget is közzé kell tenniük, és Brüsszel szerint a törvény nem teremt megfelelő egyenesúlyt az átláthatóság igénye és az adományozók és kedvezményezettek személyes adathoz és magánélethez fűződő jogai között.

A magyar hatóságoknak egy hónap áll rendelkezésükre, hogy válaszoljanak az ismertetett kifogásokra. Ha a felszólító levélre nem érkezik válasz, vagy Magyarország olyan észrevételeket tesz, amelyek nem tekinthetők kielégítőnek, az Európai Bizottság úgy dönthet, hogy a kötelezettségszegési eljárás következő lépéseként úgynevezett indokolással ellátott véleményt küld Budapestnek. Ezt követően - ha szükséges - a bizottság az Európai Unió Bírósága elé viheti az ügyet.

Ugyancsak csütörtökön az EB újabb szakaszba léptette a felsőoktatási törvény módosítása miatt áprilisban Magyarország ellen megindított jogsértési eljárást. Az uniós jog végrehajtása felett őrködő szervezet indokolással ellátott véleményt küldött az ügyben a kormánynak, ami az eljárás második szakaszát jelenti.

A bizottság tudatta, hogy a magyar válaszlevél alapos elemzése után is fenntartja korábbi megállapításait, amelyek az eljárás megindításához vezettek.

A módosított törvény ellentétes az uniós joggal: kérdések merültek fel a letelepedés és a szolgáltatásnyújtás szabadságával, valamint a tudományos, az oktatási és a vállalkozási szabadsággal kapcsolatban - közölte a testület.

Magyarországnak mostantól egy hónapja van arra, hogy összhangba hozza az uniós szabályokkal a kifogásolt törvényt, mely a bírálói szerint bezárással fenyegeti a budapesti Közép-európai Egyetemet (CEU), különben a bizottság az Európai Bírósághoz fordulhat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?