Koszovó felosztását és területcserét javasol a szerb külügyminiszter

Belgrád |

<div>Koszovó felosztása az albánok és a szerbek között hosszú távú megoldást jelenthetne a Belgrád és Pristina között évek óta fennálló konfliktusokra &ndash;véli Ivica Dacsics szerb külügyminiszter.</div>

A külügyi tárca vezetője emlékeztetett arra, hogy Alekszandar Vucsics államfő nemzeti konzultációt kezdeményezett Koszovó helyzetéről, illetve a szerb-koszovói kapcsolat rendezéséről. Aláhúzta, hogy a köztársasági elnökkel tárgyalni kíván a lehetséges területfelosztásról.  Dacsics kiemelte: egy területcsere esetén mindenképpen különleges státust kellene biztosítani a Koszovóban található szerb templomoknak és kolostoroknak, valamint létre kellene hozni a koszovói szerb kisebbségi önkormányzatok közösségét, amiről négy éve egyezett meg a két fél Brüsszelben. Hozzátette ugyanakkor, hogy ha javaslata megvalósíthatatlannak bizonyul, más megoldási lehetőségeket keres majd, és támogatja a megvalósítható elképzeléseket. A szerb külügyminiszter korábban többször is beszélt arról, hogy fel lehetne osztani a területet a szerbek és a helyi albánok között, illetve néhány éve azt is felvetette, hogy akár területcserét is lehetne alkalmazni. Így Szerbia megkapná a szerb kisebbség lakta koszovói területeket, míg Koszovóhoz csatolnának néhány, szinte teljes egészében albánok lakta dél-szerbiai térséget. Egyik ötlet sem valósult meg, ez irányú lépések sem történtek, annak ellenére, hogy Dacsics 2012 és 2014 között miniszterelnökként megkezdhette volna az erről szóló párbeszédet.  Alekszandar Vucsics szerb köztársasági elnöknek a Blic című napilap múlt heti számában jelent meg a nemzeti konzultáció szükségességéről szóló írása. Úgy fogalmazott: Szerbiának meg kell oldania a Koszovóval fenntartott viszonyt annak érdekében, hogy ezt a terhet a jövő generációinak ne kelljen tovább cipelniük, és Szerbia is tovább tudjon lépni. „Itt az ideje, hogy nemzetként felhagyjunk azzal, hogy struccként a homokba dugjuk a fejünket, és próbáljunk meg végre reálisak lenni, ne engedjük meg magunknak azt, hogy elveszítsük, vagy átadjuk másnak, amink van, de ne is várjuk, hogy az ölünkbe hulljon az, amit már rég elveszítettünk” – fogalmazott a szerb elnök, mindazonáltal nem fejtette ki, mi az, amit már elveszített Szerbia. Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, ezt azonban Belgrád azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet. A szerb sajtóban megjelent vélemények szerint Vucsics ezzel az írással, illetve az utóbbi hetekben tett kijelentéseivel Koszovó elismerésére készíti fel a szerb népet. Míg korábban a szerb államfők – és miniszterelnökként még maga Vucsics is – azt mondták, hogy Szerbia soha nem fogja elismerni Koszovó függetlenségét, legutóbbi kijelentései inkább arra utalnak, mégis erre készül az államfő. A múlt hétfői cikk megjelenése óta számos politikus és politológus véleményezte az államfő kezdeményezését. A legtöbben óvatosan fogalmaztak, és nem merték egyértelműen állítani, mi lehet egy ilyen egyeztetés végeredménye, voltak azonban olyanok is – például Alekszandar Vulin védelmi miniszter – akik leszögezték, hogy Belgrád nem készül Pristina önállóságának elismerésére.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?