Környezetbarát technológiáért adómentesség járhatna

Brüsszel. Nulla százalékos illetéket javasol a környezetbarát technológiák esetében Peter Mandelson a Doha Egyezmény keretében. Az EU kereskedelmi biztosa úgy véli, javaslata segítené a klímaváltozás problémáinak globális megoldását.

Az unió politikusaira egyre nagyobb nyomásként nehezedik a feladat: anélkül kellene megtalálni a klímaváltozás ellenszerét, hogy azzal túlzottan megterhelnék az Európa gazdaságát meghatározóan befolyásoló ágazatokat. Az EU vállalakozói bírálják a kiotói egyezményt, amely 2010-ig 8 százalékkal tervezte csökkenteni a széndioxid-kibocsátást, azaz szerette volna megközelítőleg az 1990-es szintre hozni egy széndioxid-kibocsátási kereskedelmi rendszer megállapításával. Az egyezmény értelmében a cégek most a kibocsátott üvegházhatású gázok mennyiségének csökkentésére kényszerülnek, illetve magas árat kell fizetniük azért, hogy a megengedettnél nagyobb menynyiségű üvegházhatású gáz kibocsátására nyerjenek jogot.

Az USA és Kína előnye

A világ két legnagyobb környezetszennyezője, az USA és Kína azonban nem írta alá a kiotói egyezményt, ezért Brüsszelt annál több vád éri a vállalkozók részéről, hiszen ily módon az európai ipar hátrányos helyzetbe kerül azokkal szemben, akik „szabadon szenynyezhetnek”. Néhány nappal ezelőtt Peter Mandelson kereskedelmi biztos kifejtette, a klímaváltozás problémája vállalkozóbarát megoldásának kulcsát a Kereskedelmi Világszervezet szintjén alkalmazott szabály jelenthetné, amely adómentességet szavatolna a környezetbarát technológiáknak és az energiatakarékos berendezéseknek. Az adómentesség felgyorsítaná az ilyen technológiák fejlesztését, és könnyebben hozzáférhetővé válnának minden ország számára. Egy ilyen egyezmény ugyanakkor új lehetőségeket kínálna az európai ipar részére, ami azért is fontos lenne, mert az EU világviszonylatban jelenleg még vezető helyen áll az alternatív energiatechnológiák, így a napelemek és szélturbinák fejlesztése terén.

Vita a zöld adóról

Peter Mandelson kijelentései azután hangzottak el, hogy Günther Verheugen iparügyi biztos javasolta az EU tagállamainak: engedélyezzék egy úgynevezett zöld adó kivetését az olyan termékekre, amelyek a kiotói egyezménytől távolmaradó államokból származnak. Verheugen szerint egy ilyen adó semlegesítené a külföldi cégek versenyelőnyét, ám Mandelsonnak komoly kétségei vannak ezzel kapcsolatban. Szerinte a zöld adó törvényessége, gyakorlatiassága és gazdasági megfontoltsága kérdéses. Nem világos, egy ilyen egyezmény hogyan illeszkedne a Kereskedelmi Világszervezet alapelvéhez, amely tiltja a hasonló termékek közötti diszkriminációt.

A 2006. júliusi dohai egyezmény végén a miniszterek véleménye még mindig igencsak megoszlott a környezetbarát termékek és szolgáltatások meghatározását illetően. Aggasztó, hogy egyes államok arra használhatnának egy ilyen rendelkezést, hogy megvédjék saját piacukat az alternatív technológiák importjától, illetve arra, hogy alacsonyabb áron importáljanak olyan többféle felhasználásra alkalmas termékeket, például csöveket, amelyeket aztán nem környezetbarát célokra használhatnának fel. Eltérőek az álláspontok a környezetbarát termékek viszonylagosságát illetően is, különösen az egyre változó technológia körülményei közepette. Ha adómentességet kapnak a viszonylag zöld termékek, mint például a földgáz, akkor a már létező vagy a jövőben várható tisztább technológiák semmiféle különleges kereskedelmi előnyre nem számíthatnak.

Megfelelőbb az ösztönzés

Peter Mandelson úgy véli – Verheugennal ellentétben –, nem hozhat eredményt egy kiotói vagy zöld adó kivetése, amely a környezetszennyezőket büntetné. Szerinte inkább a környezetbarát technológiák támogatása, jutalmazása hozhat eredményt. Nemzetközi konszenzusra van szükség a gyökeres változáshoz. A José Manuel Barroso bizottsági elnöknek címzett levelében Verheugen viszont védelmezte a kiotói adó bevezetésére vonatkozó javaslatát: úgy véli, ha Európa egyedül marad a kibocsátások csökkentésével, fennáll a kockázat, hogy a cégek elköltöznek a lazább szabályozású térségekbe.

Kereskedelmi háború?

Dominique de Villepin francia kormányfő szintén támogatója a kiotói adó bevezetését, Franciaország az idei év első negyedében ez ügyben konkrét javaslatokkal áll majd elő. Sztavrosz Dimasz környezetvédelmi biztos viszont ellenzi a kiotói adó ötletét, szerinte hatástanulmányra volna szükség, hogy egyáltalán vitatkozni lehessen róla. Több gazdasági szakértő is úgy véli, egy ilyen adó bevezetése akár kereskedelmi háborút is kirobbanthatna az USA-val és Kínával. A Föld Barátai civil szervezet rámutatott Mandelson ötletének hiányosságára is. „Az alacsonyabb adó csökkentheti ugyan bizonyos termékek, például a napelemek vagy szélturbinák árát, ezáltal azok szélesebb körben elterjedhetnek, ám ez korántsem elég. Az iparosított államoknak nagyobb felelősségtudattal kell eljárniuk: kötelességük lehetővé tenni a szegény államok részére a környezetbarát technológiák alkalmazását.” (euractiv.hu)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?