Korlátozta az európai szövetségesek elleni kémkedést a CIA

Washington |

<p>A németországi botrányok nyomán, melyeket annak kiderülése indított el, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) Angela Merkel német kancellár ellen kémkedett, a Központ Hírszerző Ügynökség (CIA) korlátozta a baráti nyugat-európai kormányok elleni felderítő tevékenységet - közölte pénteken kormányzati forrásokra és volt hivatalos személyekre hivatkozva az AP amerikai hírügynökség.</p>

A kémkedést a legtöbb vonatkozásban mintegy két hónapja szüneteltetik, miután július elején a német hírszerzésénél őrizetbe vettek egy, a CIA-nak kémkedő ügynököt, a német védelmi minisztérium egyik munkatársának lakásán házkutatást tartottak és kiutasították Németországból a CIA állomásfőnökét. A CIA vezetése attól tartott, hogy az incidensek nyomán az európai biztonsági szolgálatok komolyabban szemmel tartják majd az ügynökség embereit, ezért a kémkedés felfüggesztése mellett döntöttek. Az amerikai követségeken szolgáló CIA-tisztek felfedték magukat a fogadó országok szolgálatai előtt. 

A hírszerző szervezetnek a Nyugat-Európa, Kanada és Törökország területén aktív európai osztálya által kihirdetett tilalom értelmében az ügynököknek tilos "egyoldalú műveletekbe" kezdeniük, egyebek között nem találkozhatnak a szövetséges kormányok általuk beszervezett munkatársaival. A CIA munkatársai ugyanakkor továbbra is találkozhatnak a fogadó országok hírszerzésének embereivel, folytathatnak velük közös műveleteket, sőt, a fogadó ország kormányának beleegyezésével önálló tevékenységet is végezhetnek. Így például orosz állampolgárokat figyelnek meg Franciaországban.

Noha az európai országokat az amerikai hírszerzők biztonságosnak tekintik arra, hogy a közel-keleti és más kényes térségből való forrásaikkal találkozzanak, ezen megbeszélések helyszínét most máshová helyezték át. A Törökországban folytatott amerikai hírszerzési tevékenység ugyanakkor - a nyugat-európaival ellentétben - továbbra is prioritást élvez, egyebek között azért, mert a szövetséges muszlim ország kapcsolatokat ápol Iránnal, s egyúttal Szíriával és Irakkal is határos. 

James Clapper, a nemzeti hírszerzés igazgatója - 16 amerikai hírszerző szolgálat működésének koordinátora - csütörtökön egy nyilvános rendezvényen, anélkül, hogy konkrétumokra is kitért volna, bejelentette: Amerika "nagyobb kockázatot vállal" azzal, hogy beszűntette a kémkedést "bizonyos célpontok" ellen. Egy volt CIA-hivatalnok szerint különböző kudarcok nyomán történtek már leállások a kémszervezetnél, de azok még sohasem voltak "ilyen hosszúak és ilyen mélyek". 

A leállás az AP informátorai szerint akadályozza, hogy a CIA információkat szerezzen be a Szíriában harcoló európai állampolgárokról, valamint arról, hogy hogyan kívánnak az európaiak fellépni az orosz agresszióval szemben, illetve a kereskedelmi tárgyalásokról. 

Egy volt CIA-tiszt egy 2008-ban álnéven megjelentetett könyvében azt állította, hogy a CIA 1998-ban Franciaországban állt le a világbajnokság miatt, 2005-ben pedig egy meg nem nevezett európai országban, meg nem nevezett biztonsági fenyegetés miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?