Korei ismét lemondana

Bejrút. Ahmed Korei palesztin kormányfő ismét benyújtotta lemondását, miután nézeteltérései támadtak Jasszer Arafat palesztin elnökkel. Ezt tegnap írta a londoni as-Sark al-Auszat pánarab napilap.

Bejrút. Ahmed Korei palesztin kormányfő ismét benyújtotta lemondását, miután nézeteltérései támadtak Jasszer Arafat palesztin elnökkel. Ezt tegnap írta a londoni as-Sark al-Auszat pánarab napilap. Egy palesztin kormányilletékes szerint előző nap Rámalláhban éles vita volt a két vezető között amiatt, hogy a Palesztin Hatóság vezetője megtagadta annak a közigazgatási reformcsomagnak az aláírását, amelyet közel egy hónappal korábban a palesztin törvényhozó tanács (az autonóm területek parlamentje) nyújtott be. A találkozó után Korei állítólag kijelentette, hogy lemond, és ezúttal véglegesen. „Visszatérésről szó sem lehet” – tette hozzá. A WAFA palesztin hírügynökség nem erősítette meg az értesülést. Ugyanakkor ismertté vált, hogy a palesztin parlament képviselői hétfő óta bojkottálják az ülésezést. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?