Kontinensek viadala

Johannesburg. A fenntartható fejlődésről Johannesburgban folyó csúcsértekezlet tegnapi vitanapját az amerikai és az európai uniós képviselők nézetkülönbsége jellemezte.

Az Egyesült Államok nem értett egyet egyes globalizációs problémák megoldásának céldátumokban való rögzítésével, míg az Európai Unió tárgyalói azt szeretnék, ha az elfogadandó akcióterv konkrét célkitűzéseket tartalmazna.

Az amerikai képviselők érvei szerint nem a megjelölt időpontok és célok, hanem a valóságban elért eredmény és a tettekben megnyilvánuló szándék a fontos a világ égető problémáinak megoldása szempontjából.

Az Európai Unió képviselői – a fejlődő országok támogatásával – olyan konkrét célokat akarnak kitűzni az elkövetkező évtizedre, amelyek megvalósításáért felelősséget kell vállalniuk a gazdag országoknak. Az EU tárgyalói csütörtök este arra tettek javaslatot, hogy a csúcstalálkozó legfontosabb kérdésköreiben ne a küldöttek, hanem a részt vevő országok vezető politikusai hozzanak döntéseket. A felvetést azonban a fejlődő országok képviselői nem támogatják.

Carol Bellamy, az ENSZ gyermekalapja, az UNICEF főigazgatója arra szólította fel a tanácskozás résztvevőit, hogy találjanak megoldást annak a 11 millió 5 éven aluli gyermeknek a sorsára, akiknek az életét jelenleg olyan betegségek fenyegetik, amelyek normális egészségügyi ellátás viszonyai közepette megelőzhetők lennének.

Bellamy javasolta, hogy a nemzetek tegyenek közös erőfeszítéseket annak érdekében, hogy a világ minden általános iskolájában biztosítva legyen az ivóvíz és az orvosi felügyelet.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?