Konkrét lépéseket vár Japán Észak-Koreától a nukleáris leszerelés érdekében

Kim Dzsong Un
Tokió |

A nukleáris leszerelést szolgáló konkrét lépésekre szólította fel Észak-Koreát kedden Abe Sindzó japán kormányfő.
 

"Rendkívül fontos, hogy Phenjan konkrét lépéseket tegyen, és betartsa azt, amit ígért" annak érdekében, hogy a Koreai-félsziget atomfegyver-mentessé váljon - hangsúlyozta Abe a dél-koreai hírszerzés vezetőjével, Szuh Hunnal folytatott találkozóján.

Szuh és Abe megerősítették, hogy országaik szorosan együtt fognak működni egymással, illetve az Egyesült Államokkal is Észak-Korea nukleáris leszerelése érdekében - közölte a japán külügyminisztérium.

A dél-koreai elnöki hivatal a találkozóról adott tájékoztatásában kiemelte: a japán kormányfő nem tart attól, hogy Észak-Korea arra használná az amerikai és a dél-koreai elnökkel tervezett csúcstalálkozókat, hogy időt nyerjen atomprogramjának folytatására.
 

A dél-koreai hírszerzés vezetője a közelmúltban találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel Phenjanban, majd a szöuli delegációval Washingtonba utazott, ahol átadták Donald Trump amerikai elnöknek az észak-koreai vezető meghívását. Trump elfogadta Kim meghívását, és várhatóan még május vége előtt létrejöhet kettejük találkozója.

Szuh Hun hétfőn érkezett Tokióba, hogy tájékoztassa a japán vezetőket a dél-koreai küldöttség phenjani tárgyalásairól. Kono Taro japán külügyminiszter a dél-koreai hírszerzés vezetőjével folytatott tárgyalása után úgy fogalmazott, hogy a "csoda születése előtti pillanatnak" lehetnek szemtanúi a Koreai-félszigeten a Szöul által elért diplomáciai áttörésnek köszönhetően.

Az amerikai-észak-koreai csúcstalálkozó előtt a két Korea vezetői a tervek szerint április végén fognak találkozni. Abe Sindzó szintén áprilisban Washingtonba készül, hogy tanácskozzon Trump elnökkel Észak-Koreáról.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?