Kivégezték Kínában a kilenc életet kiontó középiskolai késelőt

247-en börtön helyett otthon ünnepelnek
Peking |

Kivégezték csütörtökön azt a férfit, aki áprilisban a közép-kínai Senhszi tartomány Micse településén, egy középiskolánál halálra késelt kilenc diákot és megsebesített tizenegyet. 

A 28 éves Csao Cevejt júliusban ítélték halálra emberölés miatt. Vallomása szerint hajdanán az iskola tanulója volt, osztálytársai bántalmazták, ezért meggyűlölte a diákokat. 

A férfi áprilisban támadt az éppen hazafelé tartó középiskolásokra, hét lányt és két fiút ölt meg. A 19 diák életkora 12 és 18 év között van, többségük lány.

Kínában az iskolák többször váltak már véres támadások helyszínévé. 2016-ban egy férfi késsel támadt rá diákokra, és miután tízet megsebesített, végzett magával. 2014-ben három tanulót és egy tanárt szurkált össze egy férfi egy oktatási intézményben, amelybe nem akarták felvenni lányát. Egy évvel korábban egy sanghaji iskola előtt egy férfi 13 emberrel - köztük hat gyerekkel - végzett.

Az erőszakos bűncselekmények mindazonáltal ritkaságszámba mennek Kínában a szigorú fegyverszabályozás és a nagyvárosok biztonsági intézkedéseinek köszönhetően.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?