Dubaj. Kivégeztek egy török túszt szélsőséges fogva tartói Irakban – a kivégzést bemutató videofelvételt tegnap egy iszlámista internetes oldal tette közzé.
Kivégeztek egy törököt
Felfüggesztik az Irakban állomásozó amerikai hadsereg számára végzett szállításokat a török fuvarvállalatok – közölte a török Nemzetközi Fuvarozók Szövetsége Ankarában. A szövetség kifejezte reményét, hogy ezzel hozzájárulnak az Irakban túszul ejtett másik gépkocsivezető szabadulásához.
Szabadon engedik fogva tartói azt a szomáliai teherautósofőrt, akit múlt héten raboltak el Irakban és akkor lefejezésével fenyegetőztek. A Tauhíd al-Dzsihád azzal indokolta Ali Ahmed Músza elengedését, hogy az őt alkalmazó kuvaiti cég ígéretet tett iraki működésének megszüntetésére, és Szomália sokat tett Irak támogatására.
Iraki keresztény célpontok
Nedzsef. Szörnyűséges bűncselekménynek nevezte az iraki síiták legtekintélyesebb vezetője az iraki keresztény templomok ellen végrehajtott merényleteket. Ali asz-Szisztáni nagyajatolláh elítélte a történteket, és azt hangsúlyozta: Irakban egyesíteni kell az erőfeszítéseket. Szisztáni felszólított arra, tartsák tiszteletben az Irakban élő keresztények és más vallásúak jogait, hogy „békésen élhessenek Irakban”. A hat keresztény templom elleni vasárnapi merényletekben legkevesebb tíz ember meghalt, félszázan megsebesültek. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.