Kísért a múlt a cseh-bajor kapcsolatokban

Berlin |

<p>Újabb feszültség támadt a cseh-bajor viszonyban a szudétanémetek Augsburgban zajló, 62. pünkösdi gyűlése kapcsán.</p>

Az egykori Csehszlovákiából a második világháborút követően kitelepített több mint 3 millió szudétanémet patrónusaként fellépő Bajorország miniszterelnöke, Horst Seehofer vasárnapi felszólalásában a szudétanémetek és Prága közötti párbeszéd szükségességét hangsúlyozta. Nem sokkal korábban azonban ismertté vált, hogy Václav Klaus cseh államfő élesen támadta a szudétanémetek szervezetét, hivatalos nevén bajtársi szövetségét.

Klaus rendkívüli érzéketlenséggel és konoksággal vádolta a szudétanémeteket, akiknek elnöke egy szombati nyilatkozatban közvetetten bocsánatkérésre szólította fel Prágát a Benes-dekrétumok alapján történt kitelepítés miatt. Franz Pany burkolt formában, de félreérthetetlenül utalt arra, hogy az elüldözött és jogfosztott szudétanémetek a cseh vezetéstől bocsánatkérést várnak.

Német értesülések szerint Václav Klaus nem említette konkrétan a szudétanémetek annak idején történt kitelepítését, ugyanakkor Franz Pany nyilatkozata kapcsán azt hangoztatta: a szudétanémetek rendkívüli érzéketlenséget és konokságot tanúsítanak, ugyanis a bocsánatkérés követelésével közvetlenül a lidicei mészárlás évfordulója után álltak elő.

A német megszállók 1942. június 10-én rombolták le a csehországi Lidice községet és mészárolták le az összes férfit.

A bajor miniszterelnök vasárnapi beszédében mindennek ellenére a párbeszéd szükségességét hangsúlyozta. Seehofer - aki a bajor CSU elnöke is - utalt ugyanakkor arra, hogy ez nem egyszerű út. Tavaly decemberben ő volt az első bajor kormányfő, aki 1945 óta ellátogatott Prágába. A vizit szimbolikus jelentősége ellenére a felek között továbbra is fennmaradtak a múlt értékelésével kapcsolatos nézetkülönbségek.

Pany felszólalása mellett ezt bizonyította beszédével Christine Haderthauer bajor szociálisügyi miniszter is, aki bírálta a Benes-dekrétumokat, és Csehországot a múlt feldolgozására szólította fel. "A kitelepítések jogtalansága nem évül el" - hangoztatta a miniszter.

Hasonlóan foglalt állást vasárnap a bajtársi szövetség szóvivője, a CSU európai parlamenti képviselője, Bernd Posselt, aki szerint Klaus nyilatkozata az 1989 előtti csehszlovák időket idézte fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?