Kilépett a kormányból a csehországi Zöldek Pártja

Prága |

<p>Kilépett a cseh szakértői kormányból a Zöldek Pártja (SZ), miután Jan Fischer miniszterelnök elvette tőlük a környezetvédelmi tárcát.</p>

"Pártunk számára ez elfogadhatatlan. Ezentúl ezt a kormányt nem tekintjük a saját kormányunknak" - jelentette ki Ondrej Liska, a Zöldek Pártjának elnöke szerdán a párt vezetőségének ülése után.
A tavaly május óta hivatalban lévő átmeneti kabinet tagjait a Cseh Szociáldemokrata Párt, a Polgári Demokratikus Párt és a Zöldek Pártja jelölte. A zöldeknek két miniszterük volt az átmeneti cseh kormányban. Jan Dusík környezetvédelmi miniszter, miután pártja egy észak-csehországi hőerőmű korszerűsítése kapcsán nyílt vitába keveredett a kormányfővel, lemondott bársonyszékéről. Ezt a tárcát az új kormány felállásáig Jakub Sebesta mezőgazdasági miniszter fogja irányítani. Michael Kocáb, az emberi jogokért felelős tárca nélküli miniszter azonban pártja döntése ellenére erre továbbra sem hajlandó.
"Csak akkor vagyok hajlandó lemondani, ha lépésem nem idéz elő kormányválságot" - jelentette ki Kocáb. A neves rockénekesből lett miniszter ugyanakkor alig két hete még maga ajánlotta fel lemondását, mégpedig minden feltétel nélkül. Kitudódott ugyanis, hogy viszonya van szóvivőjével, Lejla Abbasovával. Fischer a miniszter lemondását nem fogadta el, s leszögezte: Kocáb magánélete nem politikai probléma.
Liska szerdán azt mondta: Kocáb döntését tiszteletben tartják, mert nem céljuk a kabinet működőképességének nehezítése.
Kormányválságot, nagyobb megrázkódtatást a zöldek döntése nem okozott. A párt befolyása ugyanis ma már minimális. A Zöldek Pártja 2006-ban hat képviselői helyet szerzett, s első ízben bekerült a parlamentbe, majd tagja lett a hárompárti balközép koalíciós kormánynak. Négy miniszteri helyet kapott. Ma - papíron - egy minisztere és négy képviselője van az alsóházban.
Két hónappal a május végére kiírt képviselőházi választás előtt a szakértői Fischer-kormány tevékenységére a Jirí Paroubek vezette Cseh Szociáldemokrata Párt van alapvető befolyással, s a kommunisták támogatása révén a parlamentben is döntő szava van.
Helyi elemzők szerint nagy a valószínűsége annak, hogy Paroubek lesz a következő cseh miniszterelnök, mert pártja várhatóan megnyeri a képviselőházi választást. Legnagyobb ellenfele - a Polgári Demokratikus Párt - komoly belső feszültségekkel küzd, bomlásban van, s támogatottsága egyre csökken.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?