Kijev hadiállapot bevezetését mérlegeli

<p>Kijev/Luhanszk. A Moszkva-barát szakadár fegyveresek hatalmukba kerítették az ukrán belügyi csapatok egyik laktanyáját a kelet-ukrajnai Luhanszkban, majd hazaküldték az ott szolgálatot teljesítő katonákat. Kijev a hadiállapot Donyeck és Luhanszk megyei bevezetését fontolgatja.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

A szakadárok kedd este kezdték ostromolni a luhanszki belügyi ezredet, mintegy 300 fegyveres támadta meg az alakulatot. A környékbeli házakból nyitottak tüzet a katonákra, gépfegyverekkel, akna- és gránátvetőkkel, illetve golyószórókkal lőtték a laktanyát, az épületek tetejéről pedig mesterlövészek vették célba a katonákat. Az órákon át tartó ádáz harcok után, tegnap hajnalban a katonák megadták magukat. A szakadárok közölték velük, hogy mindenki hazamehet. Az UNIAN hírügynökség úgy tudja, hogy a harcokban sokan megsebesültek, és vannak halottak is. A támadók lefoglalták a belügyi katonák fegyvereit és lőszereit, illetve egy páncélozott szállító harcjárművet is. A Nemzeti Gárda tegnapi közleményében megerősítette a belügyi ezred elestét. A tűzharcban teljesen megsemmisült az alakulat gépkocsiparkja, illetve parancsnoksági épülete, s károk keletkeztek a kaszárnyában is.

Olekszandr Turcsinov ügyvezető ukrán államfő arra utasította a nemzetbiztonsági tanács titkárát, Andrij Parubijt, hogy haladéktalanul vizsgálja meg a hadiállapot Donyeck és Luhanszk megyei bevezetésének lehetőségét, miután a régióban súlyos harcok dúlnak a Moszkva-barát szakadárok és az ukrán katonák között. Az erről szóló rendeletet közzétették az elnöki hivatal honlapján. A dokumentum szerint Parubijnak az alkotmánnyal összhangban, a védelmi és a belügyi tárcával, továbbá a biztonsági szolgálattal és a határőrséggel együtt haladéktalanul meg kell vizsgálnia, hogy szükség van-e hadiállapot bevezetésére ezekben a megyékben. Turcsinov szerint erre a fegyveres konfliktus megfékezése, a civilek, a katonák és a rendőrök életének megkímélése miatt van szükség, illetve azért, hogy a térségben az élet visszatérhessen a normális kerékvágásba.

A kelet-ukrajnai harcok miatt az ukrán légügyi hatóságok június végéig bezárták a donyecki nemzetközi repülőteret, amelyet az utóbbi napokban többször megostromoltak Moszkva-barát szakadár fegyveresek. A légügyi hatóság szerint a fegyveres konfliktus miatt nem lehet szavatolni a járatok biztonságát. A légikikötőt csak akkor nyitják meg újra, ha rendeződött a helyzet, és szükség esetén eltolják a június 30-i határidőt. A múlt hétfőn a szakadár fegyveresek hatalmukba kerítették a repülőteret, a hadsereg pedig csak másnap, súlyos harcok árán, a légierő bevetésével tudta visszafoglalni, és azóta ellenőrzése alatt tartja. A harcoknak sok halottja volt.

Emellett kiújultak a harcok a Szlovjanszk melletti Szemenyivka településen, az ukrán légierő újra támadta a faluban megbúvó szakadárok állásait. A lázadók szerint a légi csapások súlyos károkat okoztak. A lázadók azt állították, hogy lelőtték a légierő egyik helikopterét. A falunál kedden is heves harcok dúltak, a terrorellenes műveletben részt vevő ukrán katonák megsemmisítették a Moszkva-barát szakadár fegyveresek több őrhelyét és létesítményét.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?