Kigyulladt és darabokra esett a gép

New York/Kairó |

<div>Kigyulladt és még a levegőben darabokra esett a gép &ndash; ennyit tudni az Egyptair májusban lezuhant repülőgépének balesetéről.</div>

A 66 emberéletet követelő katasztrófa okainak kivizsgálásával foglalkozó egyiptomi bizottság tagjai a The New York Times című lapnak nyilatkoztak. A repülőgép mindkét feketedoboza és megtalált roncsainak elemzése is erre utal – tették hozzá a szakértők. Az még nem világos, hogy a tüzet technikai meghibásodás, vagy bűncselekmény okozta-e. Az eddigi eredmények alapján kizárják, hogy a pilóta szándékosan vezette a tengerbe az utasszállítót. A bizottság egy héttel korábban közölte, hogy a pilótafülkében elhangzottakat rögzítő feketedoboz hangfelvételei szerint a legénység tagjai a katasztrófát megelőzően a fedélzeten felcsapott lángokat próbálták meg eloltani. A felvételek alapján néhány perccel a katasztrófát megelőzően a személyzet tagjai még zenét hallgattak és kedélyesen beszélgettek, amikor a pilóta hirtelen bejelentette: tűz van a fedélzeten. Ezután megkérte a másodpilótát, hogy hozzon egy tűzoltó készüléket. Ez volt az utolsó emberi hang, amelyet a feketedoboz rögzített. Korábban az egyiptomi bizottság közölte azt is, hogy a tengerből felszínre hozott roncsdarabok magas hőmérséklet okozta károsodásról árulkodnak. Ez egybecseng azzal, hogy a repülő ACARS adattovábbító rendszere füstöt jelzett a pilótafülkéhez közeli mosdóból és az utasszállító elektronikai részlegéből a földi légiirányításnak percekkel azelőtt, hogy a repülőgép eltűnt a földi radarokról.Az EgyptAir Párizsból Kairóba tartó, MS 804-es járata május 19-én tűnt el a Földközi-tenger felett a görögországi Kréta szigete és az egyiptomi partok között. Az utasok többsége egyiptomi és francia állampolgár volt. A gép roncsait háromezer méter mélyen találták meg.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?