Kigyulladt egy utasokkal teli repülőgép a tokiói reptéren (VIDEÓ)

Kigyulladt egy utasokkal teli repülőgép a tokiói reptéren (VIDEÓ)

Leszállás közben a parti őrség repülőgépének ütközött és kigyulladt kedden a tokiói nemzetközi repülőtéren a Japan Airlines (JA) légitársaság egy érkező utasszállítója. A balesetben a parti őrség öt tagja életét vesztette, az utasszállítón tartózkodó 379 utas és személyzet biztonságban van – közölte az NHK japán közszolgálati televízió hatósági közlések alapján.

A parti őrség tájékoztatása szerint az utasszállító egy olyan repülőgépükkel ütközött össze a leszállópályán, amely a szigetország nyugati partvidékén található Niigata repülőtérre vitt volna segélyszállítmányt a 48 halálos áldozattal járó újévi földrengés helyszínére. A parti őrség gépének hatfős személyzetéből a kapitánynak sikerült kimenekülnie, a többiek életüket vesztették – tették hozzá.

A rendőrség közlése szerint az JA Airbus A350 típusú gépének 367 utasa és a 12 fős személyzet a csodával határos módon időben ki tudott menekülni a lángoló repülőgépből, 17-en könnyebben megsérültek.

Az NHK élő adásban mutatta, amint az utasszállító a tokiói Haneda repülőtéren landolás közben megcsúszik az aszfalton, nekiütközik a katonai gépnek, és lángba borul. Az utasszállító a tűzoltók erőfeszítései ellenére teljesen kiégett – közölte a tévé, de arról nem szóltak, hogy a katonai gép is tüzet fogott-e.

A katasztrófáról készült és a közösségi médiában megosztott videofelvételeken kiabáló emberek láthatók a füsttel teli utastérben, majd ahogy a kifutópályán menekülnek a lángok elől.

A JA szóvivője elmondta: az utasszállító az északi Hokkaidó szigeten található csitoszei új repülőtérről indult. A baleset miatt a tokiói Haneda repülőteret lezárták – tette hozzá.

Kisida Fumio japán kormányfő egyeztetésre szólította fel az illetékes hivatalokat a károk mielőbbi felmérése és a nyilvánosság tájékoztatása érdekében – közölte a miniszterelnöki hivatal.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?