Külföld

Kigyulladt egy magánrepülőgép felszállás közben, az utasok megmenekültek

Kigyulladt egy magánrepülőgép felszállás közben kedden egy houstoni kisrepülőtéren, a fedélzeten lévő tizennyolc utas és három fős személyzet kisebb sérülésekkel megmenekült – közölte az amerikai Szövetségi Légiközlekedési Hatóság (FAA).
MTI

2021. október 20. 08:30

repülő
- TASR

A McDonnell Douglas MD-87 típusú repülőgép helyi idő szerint reggel tíz órakor startolt a Houston Executive Airport területéről, de áthajtott egy kerítésen és lángba borult. A fedélzeten lévők időben el tudták hagyni a gépet.

Troy Guidry, Waller megyei seriff szerint mindössze két embert kellett – nem életveszélyes – sérülésekkel kórházba szállítani.

A gép utasai eredetileg Bostonba tartottak a Houston Astros és a Red Sox baseball-csapatok mérkőzésére. A szurkolók legfiatalabb tagja tíz éves volt.

A helyi sajtóban megjelent felvételeken a repülőgép teljesen kiégett roncsát lehetett látni, amely felett sűrű fekete füst kígyózott. A gépből csak a farokrész maradt épségben.

Az FAA vizsgálatot indított az ügyben.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
Az MKP, a Híd és az Összefogás tavaly március 23-án bejelentette, Szövetség néven egyesülnek. Somogyi Tibor felvétele

Újabb játszma a Szövetségen belül

maszk

Szerdán ismét változnak a járványügyi óvintézkedések, jön az OP+-rezsim

Matovic

A szlovák politikusok is felelősek a drágulásokért

koronavírus-vakcina

Már közel 100 ezren vették fel az oltásért járó pénzjutalmat

koronavírus-vakcina

Miért van egyre több pozitív az oltottak között? A szakértő válaszolt

disznooles

KVÍZ: Mennyire jártas a disznóvágásban?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.