Kiáltványban tiltakozik 562 író a megfigyelés ellen

Berlin |

<p>Nyolcvan országból összesen 562 író - köztük öt Nobel-díjas alkotó - tiltakozik az online kommunikáció rendszerszerű titkosszolgálati megfigyelése ellen egy kiáltványban, amelyet kedden közölt 32 újság, köztük a német Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ). A kiáltványt eddig tizenegy magyar író támogatta aláírásával.</p>

A demokráciát meg kell védeni a digitális korban című dokumentumban - amely Magyarországon a Népszabadságban jelent meg - kiemelték, hogy az utóbbi hónapokban lelepleződött titkos adatgyűjtési programok tanúsága szerint semmissé vált a magánszféra sérthetetlenségéhez fűződő alapvető emberi jog, hiszen államok és nagyvállalatok az állampolgárok szisztematikus megfigyelésére használják a technológiai vívmányokat.     "A megfigyelt ember sohasem szabad, és az állandóan megfigyelt társadalom nem demokrácia" - áll a kiáltványban, amely szerint a demokratikus alapjogokat "a virtuális világban" is érvényesíteni kell.     A kiáltvány szerint az ENSZ-nek el kell ismernie, hogy a polgári jogoknak különleges jelentőségük van a digitális korban, és ki kell dolgoznia a digitális jogok nemzetközi egyezményét. Mindenkinek biztosítani kell a részvételt a személyes adatainak gyűjtéséről, tárolásáról és felhasználásáról szóló döntésekben, és lehetőséget kell adni mindenkinek arra, hogy törölhesse az illegálisan gyűjtött és tárolt személyes adatait - áll a dokumentumban.     A kiáltványt jegyző szerzők között van az irodalmi Nobel-díjas J. M. Coetzee, Orhan Pamuk, Elfriede Jelinek, Günter Grass és Tomas Tranströmer, valamint Tom Stoppard, Irvine Welsh, Paul Auster, T. C. Boyle, Peter Sloterdijk, Ulrich Beck, Umberto Eco, Ian McEwan, Per Olov Enquist és még csaknem 550 kortárs szerző, Magyarországról többek között Esterházy Péter, Krasznahorkai László és Parti Nagy Lajos.     A felhívást két német író, Ilija Trojanow és Juli Zeh kezdeményezésére szerkesztették, és az aláírásokat is ők gyűjtötték. A FAZ-nak elmondták, hogy szinte mindenki csatlakozott, akit megkerestek. Nagyjából húsz szerző hárította el a felkérést, többségük arra hivatkozott, hogy soha nem ír alá kiáltványokat. Csak egy író mondta azt, hogy azért nem csatlakozik a felhíváshoz, mert helyes, indokolt tevékenységnek tartja az állampolgárok digitális kommunikációjának megfigyelését - tették hozzá. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?