Kevesebb fizetést követelnek a kanadai orvosok

orvos
Quebec |

Quebecben több száz orvos tiltakozik a fizetése megemelése ellen azt állítva, hogy már így is elég sokat keres. Több mint hétszázan írták már alá azt az online petíciót, amelyben ezt követelik. 

Az orvosok azt mondják, nem tudják jó lelkiismerettel elfogadni a fizetésemelést, amikor másoknak, például a nővéreknek vagy az adminisztrátoroknak, nehéz körülmények között kell dolgozniuk a szakmájukban, és miközben a betegek sem jutnak hozzá a szükséges szolgáltatásokhoz az elmúlt évek költségcsökkentései miatt.

A nővérek szakszervezete az elmúlt hónapokban jelezte, hogy munkaerőhiány van, és törvényben kellene szabályozni, hogy hány beteg juthat egy ápolóra. A helyzet komolyságát tudatosította egy virális Facebook-poszt is, amelyben egy könnyes szemű nővér írta le, mennyire fáradt az éjszakai műszak után, mivel egyedül kellett hetven betegről gondoskodnia. Több tízezren megosztották a bejegyzését.
 

Kapcsolódó cikkünk

Quebecben februárban született megegyezés arról, hogy a tartomány mintegy tízezer orvosának 1,4 százalékkal megemelik a fizetését. Quebecben már így is elég magas az orvosok fizetése: évi 400 ezer dollárt vihetnek haza, míg a szomszédos Ontarióban csak 367 ezret.

Az orvosok most azt kérik, hogy az egészségügyi forrásokat úgy osszák szét, hogy az az emberek egészségét és a betegek szükségleteit szolgálja. A fizetésemelésükre szánt összeget ezért szeretnék visszaforgatni a rendszerbe.

 

(Forrás: HVG)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?