Két teherhajó ütközött az olasz Ravenna kikötőjénél: két halott, négy eltűnt

Róma |

<p>A feltételezések szerint a rossz idő okozta egy török és egy Belize-i felségjelzésű teherhajó összeütközését vasárnap az Adriai-tenger olasz partjainál.</p>

Öt ember élte túl a balesetet, ketten életüket veszítették, további négy társukat keresik. A viharos tengeren hányódik a görög partoknál kigyulladt olasz komphajó is.  Az utasok mentésében olasz hadihajók is részt vesznek.

    Ravenna kikötőjének bejáratától három mérföldre hajtott egymásnak a két hajó. Az egyik a kikötőből távozott, a másik érkezőben volt. A hatóságok szerint a balesetet a sűrű köd okozhatta, de nem zárják ki azt sem, hogy az egyik teherszállító hajó műszaki meghibásodás miatt hajtott neki a másiknak.

    A 87 méter hosszú török teherhajó az ütközés következtében elsüllyedt. A hajónak már csak egy része látszik ki a tengerből. A másik, 97 méteres vízi jármű a közép-amerikai Belize lobogója alatt hajózott. Utóbbi nem szenvedett károkat a balesetben.

    A török hajón utazó 11 személy a süllyedő hajótestbe kapaszkodott. A ravennai kikötő-kapitányságnak, az olasz  tűzoltóságnak és rendőrségnek a helyszínre siető egységei hat embert tudtak kimenteni, mindannyian török állampolgárok. Egyikük a kórházba szállítás közben meghalt, később egy másikat már halottan emeltek ki a tengerből. További négy embert keresnek, a mentést azonban megnehezíti a viharos tenger. Fabrizio Matteucci Ravenna polgármestere közölte, hogy a teherhajók nem szállítottak káros vagy mérgező anyagot, ezért nem kell a tenger szennyezésétől tartani.

    Az Adriai-tengeren egyre rosszabb időjárási viszonyok megnehezítik a mentést a görök partoknál kigyulladt olasz komphajón is, amely irányíthatatlanná vált és jelenleg Albánia partjai felé sodorják a hullámok.

    A  Norman Atlantic nevű komphajó a görögországi Patrasz kikötőjéből indult és vasárnap délután kellett volna az olasz Anconába megérkeznie. Othonoi görög szigettől mintegy 60 kilométerre északnyugatra adott le vészjelzést. A hajón levő 466 emberből (411 utassal és 55 főnyi személyzettel) eddig mintegy kétszázat tudtak kimenteni. Az utasok első csoportjai mentőcsónakkal hagyták el a hajót. A többieknek a helyszínre sietett görög és olasz mentőegységek igyekeznek segíteni. Az olasz tengerészet helikopterei és több hajója megközelítette az égő komphajót, az utasok mentésében részt vesz egy közeli olasz kereskedelmi hajó is. Brindisi kikötőjéből elindult a 133 méteres San Giorgio olasz hadihajó is.

    A Norman Atlanticon 45 olasz utazott. A kimentett olasz utasok egy csoportját, közöttük több csuromvizes gyereket és egy gyermekét váró nőt a dél-olasz Pugliába szállították. Kihűlés miatt kórházban ápolják őket.  Az olasz kormány bejelentése szerint Matteo Renzi olasz és Antonisz Szamarasz görög miniszterelnök folyamatos kapcsolatban áll egymással a mentési munka egyeztetésére.  

     A tűz oka egyelőre ismeretlen. Annyit tudni, hogy a rakodótérben keletkezett. Mintegy 222 jármű van a hajó gyomrában. Értesülések szerint 15 teherautó olajat szállított. A lángok olyan hevesen terjednek, hogy a hajó tűzvédelmi ajtajai sem képesek már ellenállni, minden megolvadt a raktérben.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?