Két fiatal megtámadásért 20 év börtönre ítéltek négy nyugalmazott katonát

börtön k

A chilei legfelsőbb bíróság pénteken 20 év börtönbüntetésre ítélt négy nyugalmazott katonát két chilei fiatal megtámadásáért a Quemados (a megégetettek) ügyben.

Az eset 1986. július 2-án, az Augusto Pinochet katonai rendszere elleni nemzetközi tiltakozások hátterében  történt. Ezen a napon egy katonai járőr őrizetbe vett, megvert, benzinnel leöntött és felgyújtott két chilei fiatalt.

A 18 éves Carmen Gloria Quintana egyetemi hallgató túlélte a súlyos sérüléseket, nem úgy, mint Rodrigo Rojas de Negri, a 19 éves fotós, aki négy nappal később meghalt.

Pénteken a chilei legfelsőbb bíróság 20 év börtönbüntetésre ítélte Pedro Fernandez Dittust, Julio Castańer Gonzalezt, Ivan Figueroa Canobrát és Nelson Medina Galvezt, a Pinochet-rezsim tisztjeit Rojas de Negri meggyilkolásáért és Carmen Gloria Quintana meggyilkolásának kísérletéért.

Ez az ítélet „véget vet egy hosszú és nagyon embert próbáló folyamatnak, amelynek során meg kellett dönteni a diktátor által felállított hivatalos elméletet, amely szerint a fiatalok azért gyújtották fel magukat, mert gyújtóbombát viseltek a ruhájuk alatt” – nyilatkozta Nelson Caucoto, az egyik áldozat, Quintana ügyvédje, akit egy helyi rádióállomás idézett.

Több mint ötven éve, 1973. szeptember 11-én az Augusto Pinochet tábornok vezette chilei hadsereg megdöntötte Salvador Allende elnök kormányát. A véres hatalomátvétel és az azt végrehajtó Pinochet tábornok megítélése a mai napig ellentmondásos, és mélyen megosztja a chilei társadalmat. A másfél évtizedig tartó szükségállapot idején legkevesebb 3200 embert meggyilkoltak, tízezreket megkínoztak és börtönbe zártak, egy időre még a főváros stadionját is koncentrációs táborrá alakították.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?