Kerryék a nemzet lelkét akarják

Boston. ĺgéretekkel és egy kis múltba nézéssel kezdődött hétfőn az amerikai Demokrata Párt négynapos bostoni elnökjelölt-állító konvenciója. A felszólaló két volt elnök és egy majdnem elnök felelevenítette a párt történetének utóbbi huszonöt évét.

Boston. ĺgéretekkel és egy kis múltba nézéssel kezdődött hétfőn az amerikai Demokrata Párt négynapos bostoni elnökjelölt-állító konvenciója. A felszólaló két volt elnök és egy majdnem elnök felelevenítette a párt történetének utóbbi huszonöt évét. Azzal, hogy mások mellett Jimmy Carter, Bill Clinton és Al Gore szólalt fel az első este, a párt jelezte, hogy John Kerry szenátor, a valószínű elnökjelölt a következő hónapokban milyen témákat tervez bevetni a kampányban.

Carter hevesen támadta George Bush jelenlegi elnököt. Szerinte Bush politikája miatt „a negyedszázaddal ezelőtti, Camp David-i vívmányok és a Bill Clinton által elért haladás veszélyben van. A mostani elnök hagyta, hogy a Közel-Keleten végigsöpörjenek az Amerika-ellenes szenvedélyek.” Carter figyelmeztette hallgatóságát, hogy az elnökválasztás tétje a nemzet lelke.

Al Gore volt alelnök azt mondta: „higgyék el nekem, hogy minden szavazat számít, és gondoskodjunk arról, hogy ezúttal mindegyik meg is legyen számolva”. Arra utalt, hogy a 2000. évi elnökválasztáson, amelyen ő volt George Bush ellenfele, a floridai szavazatok újraszámlálásával és a legfelsőbb bíróság ítéletével végül elvesztette a választást, és ez azóta is keserűséggel tölt el sokakat a Demokrata Pártban.

Amint számítani is lehetett rá, Bill Clintont hatalmas üdvrivalgással fogadták a küldöttek. Felesége, Hillary, New York-i szenátor konferálta be őt. Clinton azt mondta: a demokrata és a republikánus pártiaknak alapvetően eltérő nézeteik vannak arról, hogy hogyan oldjuk meg hazai feladatainkat, és hogy hogyan játsszuk el szerepünket a világban. „A demokraták olyan Amerikát akarnak, amelyben közös a felelősség és egyenlőek az esélyek. A republikánusok viszont olyan Amerikát akarnak, amelyet a jó emberek, vagyis ők irányítanak.”

Közben az elnökválasztási kampány az ország minden részében folyt tovább, amiből látszik, hogy ezeknek a konvencióknak egyre kisebb a jelentőségük. Maga Kerry Floridában kampányolt, ami a szervezők szerint legalább akkora figyelmet kapott a délkeleti államban, mint a konvenció északkeleten.

Bush ismét felborult kerékpárjával

Crawford. Néhány héten belül másodszor borult fel kerékpárjával George Bush amerikai elnök. Az elnöki hivatal szóvivője közölte: Bush egy texasi birtokán tett hosszabb túrán leesett hegyikerékpárjáról, és felhorzsolta a térdét. Busht május végén már hasonló balszerencse érte, akkor egy lejtős terepen bukott fel, és lenyúzta az orrát. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?