Keresik a merénylőket

Karacsi. Egy nappal a Karacsiban végrehajtott gyilkos merénylet után, amelynek következtében tizennégyen életüket vesztették, a pakisztáni rendőrség tegnap őrizetbe vett több mint száz olyan személyt, aki kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel és a tálibokkal. A merényletben meghalt 11 francia is.

Karacsi. Egy nappal a Karacsiban végrehajtott gyilkos merénylet után, amelynek következtében tizennégyen életüket vesztették, a pakisztáni rendőrség tegnap őrizetbe vett több mint száz olyan személyt, aki kapcsolatban áll az al-Kaida terrorszervezettel és a tálibokkal. A merényletben meghalt 11 francia is.

Az iszlámábádi belügyminisztérium egyik felelős tisztségviselője elmondta: „A művelet folytatódik. Az őrizetbe vettek többsége különböző szakadár és dzsihádszerű szervezetek tagja. Ezeket az embereket kihallgatjuk, és ha nem keveredtek bele egyik terrorista csoport akcióiba sem, akkor szabadlábra helyezzük őket. Ezt a biztonsági műveletet Pervez Musarraf elnök utasítására indítottuk a Karacsiban elkövetett merénylet után” – mondta a belügyi illetékes.

Tegnap Karacsiba érkezett Michele Alliot-Marie francia védelmi miniszter, hogy a helyszínen tájékozódjon a 11 francia életét kioltó merényletről, és felvegye a kapcsolatot az iszlámábádi hatóságokkal. A francia védelmi minisztériumhoz tartozó haditengerészeti építési igazgatóság (DCN) alkalmazottai közül került ki a karacsi merénylet több áldozata. A kikötőben dolgozó franciák közül 8 mérnök és 3 műszaki vesztette életét az autóbuszukkal ütköző Toyota okozta robbanásban, két pakisztáni állampolgár és a merénylő mellett. Tíz francia megsebesült, kettőjük állapota súlyos. Alliot-Marie, a frissen kinevezett miniszter asszony Karacsiban kijelentette, hogy Párizs felkutatja a felelősöket. Ugyanúgy, ahogy az amerikai Daniel Pearl újságíró gyilkosait letartóztatták, elfogják majd a franciák halálát okozókat is – mondta Alliot-Marie.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?