Kémműholdat lőtt fel a világűrbe Oroszország

Oroszországot figyelő kémműhold-csoportosulást fedezett fel az orosz hadsereg

Oroszország iráni kémműholdat lőtt fel a világűrbe, amit kezdetben vélhetőleg saját céljaira fog felhasználni az ukrajnai háborúban.

A műholdat Omar Hajjám 12. századi perzsa költőről, matematikusról, filozófusról és csillagászról nevezték el. A szatellitet 16 másik eszközzel együtt Szojuz rakétával juttatták el a világűrbe a kazahsztáni Bajkonurban található űrközpontból – közölte a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal.

Ísza Zarepúr iráni tájékoztatási miniszter rámutatott: a lépés új fejezetet nyit Moszkva és Teherán stratégiai együttműködésében az űrkutatás terén.

A 600 kilogrammos Omar Hajjám 500 kilométeres Föld körüli pályán kering majd. Az iráni hatóságok szerint környezetvédelmi és mezőgazdasági célokra fogják használni.

Azonban a Nyugat aggódik, hogy a szatellitnek valójában katonai rendeltetése lesz. A műhold egy olyan nagy felbontású kamerát tartalmaz, amelynek köszönhetően jelentősen nő Irán képessége az Izraelben és a Perzsa(Arab)-öbölben található, nemzetbiztonságilag érzékeny létesítmények megfigyelésére – mutatott rá a The Washington Post című amerikai napilap. Médiaértesülések szerint kezdetben Moszkva használná a szatellitet ukrajnai megfigyelésekre.

Teherán tagadta ezeket a vádakat, leszögezve, hogy a titkosításnak köszönhetően senki sem tudja használni az eszközt Iránon kívül.

A műhold felbocsátására három héttel azután került sor, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök ellátogatott Teheránba, ahol találkozott Ebrahim Raíszi elnökkel és Ali Hamenei legfelsőbb vezetővel.

Médiaértesülések szerint Irán több száz drónt készül eladni Oroszországnak.

Teherán védelmébe vette a modern technológiák terén folyó iráni-orosz együttműködést, jelezve, hogy az jóval az ukrajnai háború előtt kezdődött.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?