Kecskepásztort keres a cseh főváros

Prága |

<p>Kecskepásztort keres a cseh főváros. A nyilvános pályázatot március elején írták ki, és a prágai városi tanács illetékes bizottságának a hét végéig kell a több mint egy tucat jelentkező közül kiválasztania a leginkább megfelelő embert.</p>

 

A pásztor május elsejétől öt-hat hónapra mintegy félszáz kecskét és juhot kap a keze alá, amelyekkel le kell legeltetnie a Prága peremén található szabad füves, gyomos, bokros területeket. "Olyan nehezen megközelíthető zöld területekről van szó, amelyeket semmiféle technikával nem lehetne normálisan rendben tartani" - nyilatkozta Dan Frantík, a fővárosi hivatal zöld területekért felelős osztályának vezetője.     Az érdekes és a mai világban egyáltalán nem mindennapi és közismert munka iránt többnyire a fiatalabbak érdeklődnek, akiknek nem okoz gondot az egész napi "sétálgatás", illetve az állatokkal való folyamatos éjjel-nappali törődés. A kecskepásztori állás egyik komoly feltétele a büntetlen előélet mellett az, hogy az illetőnek igazolnia kell: vannak tapasztalatai az állatokkal való törődés terén.      Bár a mintegy fél évre szóló munkaszerződés nagy igényeket támaszt a pásztor iránt, a fizetés sem mindennapi. A tavalyi évben pásztorkodó fiatalember például majdnem kétezer koronát, azaz több mint húszezer forintot kért és kapott egy napra. Ez a csehországi átlagbér duplája. A kecske- és juhnyáj fenntartásának költségeit a főváros állja.     "Prága zöld területein korábban évszázadokon keresztül természetesek voltak a kecskék, a juhok, a libák, a kacsák, a tehenek és más állatok is. Az első Csehszlovák Köztársaság (1918-1938) idején azonban már szervezett legeltetéssel tartották karban a nehezen megközelíthető fővárosi zöld területeket. Ez a hagyomány lett felélesztve a múlt század nyolcvanas éveiben, s az a tapasztalatunk, hogy ez nagyon hasznos" - mondta Frantík. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?