Katonai járművek cseréjéről állapodott meg Szlovénia és Németország

Robert Golob Olaf Scholz

Ljubljana 28 M-55S típusú, a Szovjetunióban kifejlesztett, de több országban gyártott közepes harckocsit küld Ukrajnának, cserében Németország a saját készletéből 35 német gyártmányú teherautót és 5 víztartályt ad Szlovéniának – közölte hétfőn a szlovén miniszterelnöki hivatal.

A tájékoztatás szerint erről Robert Golob szlovén kormányfő és Olaf Scholz német kancellár állapodott meg.

„A három ország közötti csere erősíti a védelmi együttműködést Szlovénia és Németország között” – olvasható a sajtóközleményben.

Az M-55S harckocsi a T-55-ös modell modernizált változata.

Golob és Scholz az energiaválságról és az Európai Unió nyugat-balkáni bővítéséről is tárgyalt. Ez utóbbi megbeszélésével töltötték a leghosszabb időt – derül ki a közleményből.

Robert Golob üdvözölte az EU és a nyugat-balkáni országok közti együttműködés serkentését célzó, úgynevezett berlini folyamat folytatását. Mint mondta, az unió bővítése a legjobb garancia a biztonság és a stabilitás megőrzésére a Nyugat-Balkánon.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az Európai Tanácsnak meg kell vitatnia Bosznia-Hercegovina tagjelölt státuszát a következő hónapokban.

A két kormányfő eszmecserét folytatott arról is, hogy az EU hogyan tudná enyhíteni a magas energiaárakat és ösztönözni a gáz- és villamosenergia-kereslet csökkenését. Aláhúzták, hogy az EU gyors reagálására és a tagállamok közötti szolidaritásra van szükség.

Golob aggodalmának adott hangot a változékony villamosenergia-árak miatt.

Ezek komoly közvetett hatással lehetnek a gazdaság egészére, az infláción keresztül is – mondta Golob, és azonnali piaci védintézkedések bevezetését szorgalmazta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?