Kanada kitart a menekültek mellett

Az Észak-amerikai Szabadke-reskedelmi Egyezmény (NAFTA) mellett elsősorban a bevándorláspolitikát vitatta meg Donald Trump elnök és Justin Trudeau kanadai kormányfő a Fehér Házban.Washington.

Az Észak-amerikai Szabadke-reskedelmi Egyezmény (NAFTA) mellett elsősorban a bevándorláspolitikát vitatta meg Donald Trump elnök és Justin Trudeau kanadai kormányfő a Fehér Házban.

Washington. A kanadai miniszterelnök hangsúlyozta, hogy kitart a nyitott migránspolitika mellett, Donald Trump azonban biztonsági aggodalmakat hangoztat. Az amerikai elnök nem minősítette a megbeszéléseket, a kanadai kormányfő viszont „gyümölcsöző eszmecseréről” beszélt. Trudeau azt hangsúlyozta, hogy a nemzetbiztonsági kérdéseket és a bevándorlást jól össze kell hangolni. Megerősítette, hogy Ottawa folytatja az eddigi nyitott migránspolitikáját. Donald Trump kifejtette, hogy – mint fogalmazott – az Egyesült Államok is szívesen enged be külföldieket az országba, ám csakis olyanokat, akik nem ártó szándékkal érkeznek. A két politikus szólt a Kanadát, az Egyesült Államokat és Mexikót magába foglaló Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezményről (NAFTA) is, amelynek felmondását vagy újratárgyalását Trump már a választási kampányában is megígérte. Trudeau elismerte, hogy sok kanadait aggaszt az egyezmény sorsa, hiszen számos ember munkája függ ettől. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?