Jóváhagyták a Samsung vezetőjének letartóztatását

Szöul |

<p>Jóváhagyta a szöuli központi kerületi bíróság pénteken a Samsung-csoportot ténylegesen irányító alelnöknek, Li Dzse Jongnak a letartóztatására vonatkozó ügyészségi kérést az államfővel kapcsolatos korrupciós eljárás keretében.</p>

A bíróság azonban elutasította az ügyben eljáró különleges ügyészség arra vonatkozó kérését, hogy letartóztathassák a Samsung Electronics elnökét, Pak Szang Dzsint.

Li Dzse Jongot - aki egyúttal a csoport elektronikai tagvállalatának alelnöke - hétfőn 15 órán keresztül hallgatta ki az ügyészség, ez alapján kérték a bírósági engedélyt a letartóztatásához, majd csütörtökön a bíróság hallgatta ki, és ez alapján döntött a letartóztatás jóváhagyása mellett.

A vádhatóság már egy hónappal ezelőtt is kérte Li Dzse Jong letartóztatását vesztegetés, sikkasztás és hamis tanúzás gyanújával. A bíróság pár nappal később elutasította ezt, mert a nyomozás akkori szakaszában nem tartotta szükségesnek, illetve megalapozottnak a letartóztatást.

Az ügyészség ezúttal újabb vádakkal egészítette ki a korábbiakat, és további bizonyítékokkal szolgált. A bíróság pénteki közleménye szerint elfogadta ezeket. Az ügyészségnek mostantól kezdve húsz napja van arra, hogy vádat emeljen Li Dzse Jong ellen.

Pak Szang Dzsinnal kapcsolatban azt közölte a bíróság, hogy "a cégnél betöltött szerepére tekintettel" nehéz igazolni az ő letartóztatása indokoltságát.

A Samsung szóvivője egyelőre nem reagált a fejleményekre. Kedden azt állította a cégcsoport, hogy sohasem fizetett vesztegetési pénzt Dél-Korea elnökének, vagy kért tőle jogtalan előnyöket. 

A Samsung történetében Li Dzse Jong az első vezető, akit letartóztatnak, és ez valószínűleg megrázza a dél-koreai üzleti életet, valamint elégedettséggel tölti el azokat, akik bírálják a dél-koreai gazdaságot uraló, gazdag családok irányította konglomerátumok összességét, a csebolt. A bíróság Li Dzse Jonggal kapcsolatos döntését az igazságszolgáltatás próbájának tekintették, hiszen az korábban mindig elnéző volt e családokkal szemben, ha felmerült esetükben valamilyen fehérgalléros bűncselekmény gyanúja, arra hivatkozván, hogy nagyban hozzájárulnak a nemzetgazdasághoz. 

Pak Gun Hje államfő tavaly októberben kirobbant korrupciós botrányának kulcsszereplője Csoj Szun Szil, az elnök közeli barátja. Csojt azzal a váddal állították bíróság elé, hogy beleszólása volt kormányzati és vezetői kinevezési kérdésekbe, holott semmilyen hivatalos tisztsége nem volt. Emellett a kormányzat jelentős összegeket sajtolt ki nagyvállalatoktól, köztük a Samsung Electronicstól (több mint 36 millió dollárt, mintegy 10 milliárd forintot), s a pénzek két olyan alapítványhoz kerültek, amelyeket Csoj felügyelt, és amelyek az államfő politikai kezdeményezéseit szolgálták.

A dél-koreai parlament december 9-én úgy döntött, hogy megindítja a Pak leváltását célzó eljárást, felfüggesztették őt tisztségéből, de a végső szót az alkotmánybíróságnak kell kimondania. Ha helybenhagyja a parlament döntését, azzal véglegessé válik Pak Gun Hje leváltása.

A Csoj ellen indított eljárásban az ügyészség bűnrészesként nevezte meg az államfőt, aki megbízatása megszűnéséig a törvények fölött áll, ezért nem indítható elleni bűnvádi eljárás. A Koreai Köztársaság megalakulása óta még soha nem fordult elő, hogy az ország elnökét bűncselekménnyel gyanúsítsák.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?