Jog és terrorizmus

Párizs/Strasbourg. Az Európa Tanács (ET) 44 tagállama külügyminisztereinek képviselői elfogadták az irányadó szöveget az emberi jogok tiszteletben tartásának a terrorizmus elleni fellépéssel való összeegyeztetéséről.

Párizs/Strasbourg. Az Európa Tanács (ET) 44 tagállama külügyminisztereinek képviselői elfogadták az irányadó szöveget az emberi jogok tiszteletben tartásának a terrorizmus elleni fellépéssel való összeegyeztetéséről. „Ezeknek az alapelveknek a követése lehetővé teszi, hogy az emberi jogok, a demokrácia és a jogállamiság tiszteletben tartásával harcoljanak a terrorizmus ellen” – jelentette ki Walter Schwimmer, a szervezet főtitkára. Hangsúlyozta, hogy a terrorizmus elleni fellépés, bármely más negatív társadalmi jelenség elleni fellépéshez hasonlóan, nem igazolhatja a halálbüntetés alkalmazását. Az alapelvek szerint terrorista cselekményekkel vádolt személyt semmilyen esetben nem lehet halálbüntetésre ítélni, illetve ha ilyen ítéletre mégis sor kerül, azt nem lehet végrehajtani. Az állam elsődleges kötelessége, hogy minden tagját megvédje egyrészt a terrorizmustól, másrészt az önkényeskedéstől: biztosítsa, hogy a terrorizmus elleni lépések a jog által meghatározott keretek között maradjanak. Ugyancsak az állam kötelessége azt biztosítani, hogy a terrorizmus elleni fellépés során ne kerülhessen sor kínzásra. Az alapelvek meghatározzák a személyes adatok gyűjtésére és kezelésére, a magánéletbe való beavatkozásra, az őrizetbe vételre és az előzetes letartóztatás idejére és körülményeire vonatkozó kereteket. Ugyancsak előírják az igazságügyi eljárás, a kiadatás és az áldozatok kártalanítása során figyelembe veendő szempontokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?