Joe Biden: Még nincs vége a világjárványnak, a koronavírus továbbra is veszélyes

Joe Biden
Washington |

A második globális Covid-csúcstalálkozó résztvevői ígéretet tettek arra, hogy fenntartják a koronavírus-világjárvány elleni küzdelem lendületét, és erőfeszítéseket tesznek azért, hogy felkészüljenek az esetleges jövőbeli járványokra. Helyi idő szerint csütörtökön tett amerikai bejelentés szerint további 3 milliárd dollárnyi hozzájárulást helyeztek kilátásba az említett célok támogatására.

„A világjárványnak még nincs vége” – szögezte le a főszervezők közé tartozó Joe Biden amerikai elnök és több más felszólaló.

Az online közvetítés keretében tartott csúcstalálkozón több témával foglalkoztak, például az oltási kampány megrekedésével, illetve a Covid-terápiák hiányával a szegény országokban.

Az értekezlet házigazdái az Egyesült Államok, Németország, Indonézia, Szenegál és Belize voltak, mindannyian egy-egy nemzetközi szervezet vagy csoportosulás elnöki szerepében. Az eseményen több ország nem vett részt, köztük Kína, ahol újjáéledőben a járvány, illetve Oroszország, amely nem kapott meghívást.

Joe Biden üzenetében aláhúzta, hogy fenn kell tartani a járványellenes erőfeszítéseket, és meggyőződést fejezte ki, hogy a tanácskozás is segít hozzájárulni, hogy megelőzzék a jövőbeli egészségügyi válságokat.

Olaf Scholz német kancellár rámutatott, hogy az ukrajnai háború kiszorította a világjárványt a címlapokról, és „több mint két év után az emberek egyszerűen belefáradtak abba, hogy a Covid-19-ről olvassanak”. Hangsúlyozta: ennek ellenére nem lankadhat az éberségünk, hiszen a világjárvány még mindig aktív. Hozzáfűzte: a koronavírus több mint 6,2 millió ember halálát okozta világszerte, ami megfelel Szingapúr vagy Dánia lakosságának.

A Fehér Ház közölte, hogy a jelenlévők több mint hárommilliárd dollárt ígértek a világjárvány elleni küzdelem folytatására és arra, hogy felkészüljenek a jövőbeli egészségügyi válságokra.

Az Egyesült Államok bejelentette, hogy megosztja az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) a koronavírus elleni oltóanyagok előállításához szükséges egyik kulcsfontosságú technológia szabadalmát.

Az első Covid-csúcstalálkozót tavaly szeptemberben rendezték meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?