Dubai. Egy iszlám csoport vállalta az egy hete Kuvaitban elkövetett merényletet, amelyben egy amerikai állampolgár életét vesztette, egy másik pedig megsebesült. Ezt a Londonban kiadott, arab nyelvű As-Sark al-Avszat című újság írta tegnap.
Jelentkeztek a merénylők
Dubai. Egy iszlám csoport vállalta az egy hete Kuvaitban elkövetett merényletet, amelyben egy amerikai állampolgár életét vesztette, egy másik pedig megsebesült. Ezt a Londonban kiadott, arab nyelvű As-Sark al-Avszat című újság írta tegnap. A lap szerint a magát Dava és Dzsihádnak nevező csoport az amerikai gyarmatosítás elleni tiltakozással indokolta a támadást. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.