Janukovics szerint Ukrajna bizonyította, modern európai állam

Ungvár |

<p>Viktor Janukovics ukrán elnök szerint a lengyelekkel közösen rendezett labdarúgó Európa-bajnokság legfőbb hozadéka Kijev számára az, hogy a külföldiek saját szemükkel látták, Ukrajna korszerű európai állam.</p>

Az ukrán államfő hétfőn Kijevben, az Emomali Rahmon tadzsik elnökkel való találkozón kifejtette: a kontinensviadal során a világ legkülönbözőbb pontjairól érkezett szurkolók az ukránok részéről pozitív hozzáállást tapasztalhattak, s láthatták, hogy Ukrajnában nagyon jóindulatú emberek élnek - adta hírül az Unian hírügynökség.

Janukovics elmondta: az Eb ukrajnai lebonyolításának gazdasági hozadékát jelenleg még nem lehet megbecsülni, azonban már most egyértelműen kijelenthető, hogy a rendezés a jövőnek szóló befektetés volt.

A Szegodnya ukrán napilap internetes oldala hétfőn arról számolt be, hogy az Eb alatt az ukrán szállodák telítettsége mindössze 40 százalék volt, miközben mintegy hétmilliónyi utas lépett az országba, köztük kétmillió szurkoló. Az újság idézte Marten Kallent, az európai szövetség (UEFA) tornaigazgatóját, aki úgy vélte: az Ukrajnába látogató drukkerek többsége szeretne visszatérni az országba, mivel egészen más légkört tapasztalt a helyszínen, mint amit az otthoni média számára sugallt. Az ukrán városok szépek, rendezettek, a helyiek vendégszeretőek, a sörök pedig olcsók - nyilatkozta a tisztségviselő.

A napilap szerint a szállodák helyfoglalásai azért maradtak el a várakozásoktól, mert a tulajdonosok túl későn csökkentették az árakat. Helyettük a szurkolói zónák eladói aratták le a nyereséget a rekordmennyiségű sör- és ételeladással.

Szakértők szerint rövid távon Ukrajna a rendezésből 300 millió és 1,5 milliárd közötti eurót profitálhat, miközben az Eb ukrajnai szervezéséért felelős Borisz Kolesznyikov első miniszterelnök-helyettes szerint Ukrajna 5,5 milliárd dollárt fordított az eseményre.

Az újság által idézett Viktor Liszickij ismert ukrán közgazdász szerint az Eb Ukrajnának mintegy egymilliárd euró bevételt eredményezett, ami - mint vélte - kevesebb az elvártnál, de a sportesemény hozadéka mégis nagy, mert a világ láthatta, hogy Ukrajna vendégszerető, jóindulatú emberek által lakott ország. "Ukrajnának az Eb által korszerű stadionjai, gyorsvonatai, új autóútjai, európai színvonalú repülőterei vannak. Ha ezeknek a továbbiakban jó lesz a kihasználtságuk, akkor az Eb-re fordított kiadások 2-3 éven belül megtérülnek" - tette hozzá.

A Glavred című ukrán hírportál úgy tudja, hogy az ukrajnai mérkőzésekből legtöbbet a repülőterek profitáltak. Az Eb során a lembergi (Lviv) légikikötő 50 ezer utast fogadott, ami 2-2,5-szerese a szokásos forgalomnak. A harkivi repülőtérre a torna alatt 52 ezer utas érkezett, s ez 4,5-szer több a megszokottnál. A donyecki repülőtérre közel 68 ezer utas érkezett az adott időszakban, míg a kijevi Boriszpol repülőtér 90 ezer szurkolót fogadott.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?