Jacenyuk a függetlenedő Donyeckben

<p>Kijev/Washington. Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök a zavargásoktól sújtott Donyeckbe látogatott. Már készül az ukrajnai kisebbségi nyelvtörvény.</p>

MTI-ÖSSZEFOGLALÓ

Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnök tegnap az oroszbarát zendülők által uralt kelet-ukrajnai Donyeckbe utazott. A kormányfő nagyobb önállóságot és alkotmányos reformot ígért a tartományok vezetőinek, az oroszoknak pedig a nyelvhasználati jogok betartását ígérte meg. Jaszenyuk a keleti régiókban kirobbant zavargások óta először utazott az érintett körzetbe.

NATO-felvételek az orosz hadseregről

Mintegy tizenöt műholdas felvételt tett közzé a NATO, a fotókon az látható, hogy 35–40 ezer orosz katona, tankok, repülőgépek és tüzérségi fegyverek állomásoznak az ukrán határ mentén. „Ez az erő ütőképes, harcra kész, és a képek tanúsága szerint közel van az utakhoz és a kommunikációs vonalakhoz” – közölte Gary Deakin brit dandártábornok a NATO katonai főhadiszállásán. Ha az orosz vezetők úgy döntenek, hogy csapatokat küldenek Ukrajnába, az első orosz kontingens 12 órán belül úton lehet – mondta Deakin, és hozzátette, hogy az ukrán határ közelében több mint száz különböző helyszínen azonosítottak orosz erőket. A NATO elmondása szerint a március 22. és április 2. között készített felvételek egyikén 21 helikopter látható, amint a határtól mintegy 40 km-re található Belgorod közelében, egy nemrég kialakított leszállópályán sorakozik. A közelben több mint száz katonai jármű és negyven harckocsi várakozik egy ideiglenesen felállított bázison, amelynek korábban nyoma sem volt. Néhány felvétel azt bizonyítja, az Azovi-tenger közelében ideiglenes légitámaszpontok vannak. Az egyik fényképen felszállásra kész Szuhoj 27-es és 30-as vadászrepülőgépek, valamint MiG-31-es harci repülők láthatók.

Tegnap elfogadta a Krím új alkotmányát az Oroszország által bekebelezett ukrajnai terület parlamentje. A Kijev által korábban feloszlatott, így ukrán részről törvénytelennek minősített helyi 100 tagú törvényhozás 87 képviselője támogatta szavazatával az alaptörvényt. A 10 fejezetből és 95 cikkelyből álló dokumentum javarészt az orosz alkotmány mása. Leszögezi, hogy a terület „demokratikus jogállam, egyenjogú része az Oroszországi Föderációnak”. A dokumentum három államnyelvet ismer el a Krímben: az oroszt, az ukránt és a krími tatárt. Refat Csubarov, a krími tatárok döntéshozó szerve, a medzslisz vezetője kijelentette, hogy népe számára elfogadhatatlan ez a dokumentum. Kifogásolta, az alkotmányban egyetlen olyan pont sincs, amely szavatolná a krími tatárok megmaradását, fejlődését.

Krími korlátozások

A krími rendvédelmi szerveknél és az állami hivatalokban dolgozóknak le kell mondaniuk ukrán állampolgárságukról, ha meg akarják tartani állásukat – közölte Szerhij Akszjonov krími miniszterelnök. Akszjonov szerint „a más kategóriába” tartozó krímieket nem kötelezik arra, hogy lemondjanak ukrán állampolgárságukról. Az Oroszország által bekebelezett félszigeten naponta 100–200 személy utasítja el az orosz állampolgárság felvételét. A krími fővárosban, Szimferopolban lévő hivatalnál például reggelente két sor képződik, az egyikben az ukrán, a másikban az orosz állampolgárságot választók állnak. Az ukránt megtartani akarók sora általában háromszor olyan hosszú, mint a másik.

Újabb szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen az Ukrajnával szembeni orosz fellépés miatt Jack Lew amerikai pénzügyminiszter, aki fogadta orosz kollégáját, Anton Sziluanovot. Lew hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok kész „újabb jelentős szankciókat” bevezetni, ha Oroszország súlyosbítja az ukrajnai válságot. Az amerikai pénzügyi tárca közleménye szerint a miniszter törvénytelennek és illegitimnek nevezte a Krím félsziget Oroszország általi elcsatolását.

Az ukrajnai kisebbségi nyelvtörvény tervezetét elküldik a Velencei Bizottságnak véleményezésre – jelezte tegnap Ruszlan Kosulinszkij ukrán parlamenti alelnök, az új jogszabály kidolgozását végző bizottság vezetője. Olekszandr Turcsinov államfő reményét fejezte ki, hogy az új nyelvtörvényt úgy értékelik majd, mint a nemzeti kisebbségeknek és Ukrajna valamennyi polgárának a jogait biztosító jogszabályt. A jelenlegi jogszabály is lehetőséget biztosít a nemzeti kisebbségeknek arra, hogy hivatalosan használhassák anyanyelvüket, ha arányuk eléri a 10%-ot egy közigazgatási egységen belül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?