Izraelnek esze ágában sincs falat bontani

Hága/Jeruzsálem/Brüsszel. Elutasította Izrael a hágai Nemzetközi Bíróság tegnapi határozatát, amelyben a testület a nemzetközi joggal ellentétesnek minősítette az Izraelt Ciszjordániától elválasztó védőkerítést.

A palesztinok az apartheid falának hívják, az izraeliek biztonsági kerítésről beszélnek(Reuters-felvétel) Az ENSZ-bíróság tegnap született, kötelező érvénnyel nem bíró tanácsadó véleményében a védmű már elkészült részeinek lebontására szólította fel Izraelt. „Az izraeli megszálló hatalom által emelt fal építése a megszállt, palesztin területeken – beleértve Jeruzsálemet és környékét –, valamint az azzal kapcsolatos intézkedések ellentétesek a nemzetközi joggal” – áll a taláros testület állásfoglalásában.

„Izraelnek nincs oka arra, hogy meghajoljon ilyen képtelen döntés előtt” – kommentálta egy, nevének elhallgatását kérő, magas beosztású izraeli tisztviselő a hágai véleményt. Jószéf Tomi Lapid izraeli igazságügy-miniszter azzal vádolta a Nemzetközi Bíróságot, hogy tagjaiban előzetesen Izrael-ellenes vélemény fogalmazódott meg. Mint mondta, „legtöbbjük európai ország képviselője, az európai országok pedig ellenséges álláspontot foglalnak el” Izrael palesztinokkal kapcsolatos politikájával szemben. Lapid hangsúlyozta: „az egyetlen döntés, amelyet az izraeli kormány figyelembe vesz, az izraeli legfelsőbb bíróság határozata”.

Egy palesztin illetékes ezzel szemben üdvözölte a döntést, amely „nagyszerű győzelem” a palesztinok számára. Egy palesztin internetes oldal is beszámolt arról, hogy a bíróság tizennégy tagja foglalt állást Izrael ellen, s csak az amerikai bíró szavazott Izrael elmarasztalása ellen. Kiemelte, hogy a testület egyebek mellett felszólította Izraelt azoknak a palesztinoknak a kártalanítására, akiknek a földjén a védmű keresztülhalad.

Az EU változatlanul arra sürgeti Izraelt, hogy bontsa le a megszállt palesztin területeken, köztük Kelet-Jeruzsálemben és környékén emelt védőfalat – közölte tegnap az EB egyik szóvivője. „Az EU a maga részéről már többször aggodalmának adott hangot amiatt, hogy a fal egyes szakaszai a megszállt területeken haladnak keresztül, ami ellentétes a nemzetközi jog rendelkezéseivel.” Hozzátette, hogy a brüszszeli bizottság értesült a hágai bíróság állásfoglalásáról, amely a jelek szerint megerősíti ezt az álláspontot; ennek alaposabb tanulmányozásához azonban még időre van szükség. „A dolog jogi vonatkozásain túl az unió azért is aggályosnak tartja, hogy a fal vonala nem esik egybe a zöld vonallal (Ciszjordánia határával), mert ez kedvezőtlenül befolyásolhatja a majdani tárgyalásokat, és fizikailag is lehetetlenné teheti a két független állam létezésén alapuló megoldást” – mondta a szóvivő.

Ariel Saron kormánya a jövő év végéig fel akarja húzni a mintegy 700 kilométer hosszú védművet, amelynek legalább negyede már készen áll. A megépített szakasz 95 százalékban egy térfigyelő videokamerákkal felszerelt biztonsági kerítés, amelyet mindkét oldalról szögesdróttal védenek. A lakott területeken és a forgalmas útkereszteződéseknél pedig az orvlövészektől oltalmazó betonfalat raknak. Létrehozásával Saron a választóknak tett ígéretét teljesíti, amely szerint nagyobb biztonságot teremt az izraelieknek. A létesítmény arra hivatott, hogy távol tartsa az öngyilkos merénylőket és más erőszakra kész palesztinokat Izraeltől. Az építés kezdete óta izraeli kormányadatok szerint jelentősen visszaesett a robbantások száma. „A kerítés hatékonyabb, mint eredetileg gondoltuk” – mondta az izraeli hadsereg egyik parancsnoka. „Izraeliek életét menti meg” – jelentette ki Saul Mofaz védelmi miniszter.

Mint utaltunk rá, a nemzetközi bírálatok azért nem csitulnak, mert nem az Izrael és az 1967-ben elfoglalt Ciszjordánia közötti „zöldhatáron” fut a fal, hanem mélyen benyúlik a palesztin területekre, falvakat szel ketté és nemcsak szomszédaiktól vagy rokonaiktól vágja el a palesztinok tízezreit, de eltorlaszolja a szántóföldekre, a kórházakba, az iskolákba és a munkahelyekre vezető utakat is. Az ENSZ számítása szerint több mint 270 ezer palesztint zárnak kis enklávékba. „Úgy érezzük magunkat, mintha egy hatalmas börtön foglyai lennénk” – mondta egy palesztin építőmunkás Kalkilíjából. Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy a kerítés újabb csapást mér a négy éve tartó felkelés (intifáda) miatt már amúgy is romokban heverő palesztin gazdaságra. A bírálókat csak megerősítette meggyőződésükben az izraeli legfelsőbb bíróság múlt héten hozott elvi jelentőségű ítélete, amely szerint a hadseregnek a palesztin fél javára módosítania kell a kerítés nyomvonalát, még ha így kevesebb biztonságot nyújt is Izraelnek. Ugyanakkor Saron a kerítés építésétől teszi függővé az izraeli katonák 2005-re tervezett kivonását is a Gázai övezetből. „A védmű nélkül nem lesz semmi a nemzetközi közösség által üdvözölt részleges csapatkivonásból” – jelentette ki.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?