Izraeli-palesztin – Számos palesztin fegyverest megölt az izraeli hadsereg

gaza isra k

Számos palesztin fegyverest megölt az izraeli hadsereg az utóbbi napon gázai övezeti hadműveletében, ezenkívül elfoglalta a Hamász iszlamista terrorszervezet egyik hadianyag-raktárát, Dél-Libanonban pedig a Hezbollah síita mozgalom fegyvereseit és infrastruktúráját támadta – közölte kedden egy katonai szóvivő.

Kórházban meghalt egy 22 éves, ejtőernyős izraeli katona, aki hétfőn megsebesült a harcban – tette hozzá a szóvivő.

Egy beszámoló szerint, amely a Libération című francia lapban jelent meg, a Hezbollah iráni és észak-koreai segítséggel olyan alagútrendszert épített ki Dél-Libanonban az utóbbi évtizedekben, amely a Hamász gázai övezeti alagútrendszerénél is kiterjedtebb. A több száz kilométernyi föld alatti rendszerben rakétaindító állások, raktárak, katonai szállások is vannak.

Egy friss ENSZ-jelentés szerint a Gázai övezet északi részén minden hatodik, két éven aluli gyerek súlyosan alultáplált. Három százalékuk pedig sürgősen orvosi segítségre szorul, az alultápláltság szövődményei vagy akár a halál fenyegeti őket. A két év alatti gyermekek kilencven százalékának és a terhes vagy szoptató anyák kilencvenöt százalékának élelemmel való ellátása nagyon bizonytalan, naponta csak két vagy annál kevesebb fajta, alacsony tápértékű élelemhez jut hozzá.

A gázai övezetben élő családok 95 százaléka csak kevés élelemhez jut, 64 százalékuk naponta egyszer eszik – olvasható a jelentésben.

A palesztinok arról számoltak be kedden, hogy húsz nap óta először segélyszállító teherautók érkeztek az övezet északi részébe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?