Izraelben feloszlott a kormánykoalíció, április 9-én előrehozott választásokat tartanak

Jeruzsálem |

A koalíciós pártok vezetőinek hétfői tanácskozásán elhatározták az izraeli parlament, a kneszet feloszlatását és új választások kiírását április 9-re, miután nem sikerült dűlőre jutniuk az ultraortodoxok katonai behívásáról szóló törvényről - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet hétfőn.

 

A kneszet várhatóan szerdán oszlatja fel magát, hogy hét hónappal előre lehessen hozni a parlament százhúsz új képviselőjének a megválasztását. A döntés oka, hogy nem tudtak megállapodni az ultraortodox fiatalok katonai bevonulásának szabályozásáról, noha erről egy bírósági határozat nyomán legkésőbb január 15-ig dönteniük kellett volna.

Előzőleg a novemberben ellenzékbe vonult Izrael a Hazánk (Jiszrael Béténu) párt bejelentette, hogy nem szavaz a koalícióval és a Van jövőnk (Jes Atíd) párt is közölte, hogy ellenzi a készülő törvényjavaslatot. Így kevés esélye volt a mindössze egy fős többséggel, hatvanegy mandátummal rendelkező kormánynak, hogy keresztülvigye akaratát a szavazáson.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?