Izrael fő célpontja ar-Rantiszi, a Hamászé pedig Ariel Saron

Gáza/Kairó/Jeruzsálem. A Hamász nem tervez támadást amerikai célpontok ellen – szögezte le tegnap Abdelaziz ar-Rantiszi, a szélsőséges palesztin szervezet új vezetője.

Ar-Rantiszi menekültként Egyiptomban tanult; előbb gyermekorvos lett, majd a gázai Iszlám Egyetem tanára. Izrael elleni izgatás vádjával többször bebörtönözték, s 1992-ben, az első palesztin felkelés (intifáda) idején Dél-Libanonba deportálták. Tavaly júniusban lábsérüléssel élt túl egy izraeli légicsapást, amelynek célpontja az őt szállító autó volt. Reuters-felvételGáza/Kairó/Jeruzsálem. A Hamász nem tervez támadást amerikai célpontok ellen – szögezte le tegnap Abdelaziz ar-Rantiszi, a szélsőséges palesztin szervezet új vezetője. Kedden késő este egymásnak ellentmondó nyilatkozatok hangzottak el arról, hogy ki lépett az izraeli légierő rakétacsapásával megölt Ahmed Jaszin sejk helyébe. A Hamász több vezető tisztségviselője azt mondta, hogy ar-Rantiszi, a Hamász társalapítója, egyik legradikálisabb vezetője és eddigi szóvivője minden korlátozás nélkül Jaszin sejk utódja. A szervezet egy közleménye szerint egy korábbi belső választáson ar-Rantiszit tették meg Jaszin sejk helyettesévé, így nem volt vita arról, hogy a legfőbb vezető halála után neki kell átvennie a vezetést. Iszmail Hanija, a Hamász politikai szárnyának irányítója viszont ideiglenes jellegűnek nevezte ar-Rantiszi megbízatását. A Hamász más vezetői pedig azt állították, hogy ar-Rantiszit a Hamász gázai övezetbeli vezetőjének választották meg titkos szavazással, és Haled Mesal maradt a Hamász politikai bizottságának vezetője, azaz ő lett Jaszin sejk utódja.

Ar-Rantiszi a gázai stadionban összegyűlt Hamász-hívek ezrei előtt kijelentette, hogy a szervezet folytatja Jaszin sejk politikáját. Felszólította a Hamász katonai szárnyát, az Ezzeddín el-Kasszám Brigádokat, hogy bosszulja meg Jaszin sejk halálát, leckéztesse meg az ellenséget, bárhol, bármikor, bármilyen eszközzel csapjon le izraeli célpontokra. Több Hamász-vezető is jelezte, bosszújuk első számú célpontja Ariel Saron izraeli kormányfő, aki személyesen irányította Jaszin sejk meggyilkolását.

A Hamász előzőleg olyan közleményeket tett közzé, amelyekből az USA ellen irányuló fenyegetésre is lehetett következtetni. Ar-Rantiszi azonban tegnap azt hangsúlyozta, hogy a Hamász a palesztin földeket megszálló izraeli erők ellen küzd. Újságíróknak elmondta azt is, hogy nem félti életét az izraeli célzott támadásoktól. „Halált okozhat merénylet vagy rákbetegség is. Ha lehet választani a szívinfarktus és egy Apache helikopter által okozott vég között, én inkább az Apache-ot választanám” – tette hozzá.

Saul Mofaz izraeli védelmi miniszterhez közelállókra hivatkozva tegnap azt jelentette az izraeli rádió, hogy az új Hamász-vezető, ar-Rantiszi az egyik első számú likvidálandó célszemély Izrael számára. Szilvan Salom külügyminiszter pedig ismételten Jasszer Arafat palesztin elnök kiutasítása mellett foglalt állást rádiónyilatkozatában. Mint a rádió jelentéséből kitűnik, a hadseregnek több célpontja is van. A háború elsősorban a Hamász pénzügyi forrásainak, infrastruktúrájának és vezetőinek felszámolásáért folyik. Mofaz és biztonsági ügyekben illetékes beosztottjai úgy határoztak, hogy megpróbálják megölni a Hamász egész vezérkarát. Cahi Hanegbi közbiztonsági miniszter kijelentette: mindenkinek, akinek köze van terrorizmushoz, tudnia kell, hogy nincs kivétel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?