Iszapömlés – vizsgálják a bontásra ítélt devecseri házakat

Devecser |

<p>Igazságügyi szakértők kezdik meg kedden annak a 225 devecseri lakóháznak az értékbecslését, amelyek bontását javasolta a kárfelmérő bizottság. A szakértők a héten valamennyi épületről elkészítik a jelentésüket – mondta Toldi Tamás polgármester az MTI-nek.</p>

A polgármester elmondta, hogy a Magyar Igazságügyi Szakértői Kamara veszprémi munkatársai tételes felmérést készítenek a bontásra ítélt ingatlanokról. A lakóházat és a melléképületet négyzetméterenként vizsgálják, nem piaci forgalmi értéken próbálják felbecsülni, milyen értéket képviselhetett az ingatlan a három héttel ezelőtt bekövetkezett katasztrófát megelőzően.
A szakértői jelentés lesz az alapja annak a kártérítési folyamatnak, amely során a bontásra ítélt ingatlanok tulajdonosai az egyéni értékbecslés alapján értékarányos kártérítést, vagy cserelakást kaphatnak egy újonnan épült lakóparkban, esetleg egy másik településen - mondta Toldi Tamás.
Hozzátette: a szakértők a lakosság segítségét kérik a munkához, amellyel Kolontáron már végeztek. Közben a lakossággal a kormánybiztos által kijelölt ügyvédi csoport egyeztet, a cél a lakhatás mielőbbi megoldása. Az új lakások az érintettek tulajdonába kerülnek, a tervek szerint 10 éves elidegenítési tilalmat jegyeznek be rájuk - mondta a polgármester. Az építési telket Devecser határában kijelölték, a tervek készen állnak az építés megkezdéséhez, a kármentő alapba befolyt összegből tervezik megvásárolni a telket. A kijelölt területen 250 lakás építésére elegendő hely biztosított.
Toldi Tamás elmondta, hogy a 22 fős család - akik jelenleg a zeneiskolában az átmeneti szálláson élnek - a Máltai Szeretetszolgálat jóvoltából albérletbe költözhet a lakhatásuk megoldásáig. Hozzátette: a segélyszervezet vállalta, hogy hatvan család számára kifizeti a féléves albérleti díjat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?